2011. január 31., hétfő

Körmök

Volt már műkörmöm, de nem szerettem. Nem tudtam vele rendesen varrni, pedig az számomra fontos, ezért megszabadultam tőlük.
Azért megmutatom nektek, milyenek voltak.
Ezen kívül volt még egy kékes, de arról most sajnos nem találok képet.
Ma pedig szintén csináljunk körmöket kedvem volt:) Először felkentem egy sötétkék lakkot, gondoltam kidíszítem kis csillámmal, és hu de szép lesz. Amikor készen lett, már olyannyira nem tetszett, hogy a köröm körül a félrement lakkot se volt kedvem leszedni, csak gyorsan lefotóztam Nektek, és már mostam is le.
Szóval ennek tudható be a bőrömön a lakk, és ne haragudjatok érte, rettenetesen béna vagyok, mindig félrekenem a lakkot:)
Szóval inkább fogtam a türkiz színű Lovely lakkom(igen, tudom, hogy sokan nem szeretitek, de nekem annyi ideig pont tart fedőlakkal, mint az összes többi), és azzal festettem ki a körmeim.


Nektek volt már műkörmötök? ÉS szeretitek festegetni a körmeiteket? Az erősebb, vagy a világos pasztell színeket részesítitek előnyben?:)

Blog Sablon

Sziasztok!
Többen is jeleztétek nekem -különböző felületeken- hogy "oké-oké, jó a blog, csak ez a sablon..."
Erre szeretnék most valamiféle választ adni, és egyben a véleményeteket is kérni.
A sablon igazából nálam nem is egy előre kiválasztható sablon, hanem én szépen beállítgattam, hogy oké, a háttér ilyen színű legyen, a szövegdoboz ilyen, a szöveg olyan, stb.
A beállításnál elsősorban az dominált, hogy minél egyszerűbb, átláthatóbb képet kapjunk, mert azt gondoltam, hogy a képek, videók miatt nagyon összevissza lenne egy színes, mintás, képes sablonnal megoldva a dolog. Nem tudom, nektek mi a véleményetek erről, ezért szeretném, ha elmondanátok.
Negatívum persze, hogy így a blog nem kapott túl vidám külsőt, ezt elismerem. Éppen ezért, most szeretnék egy szavazást az útjára bocsátani.
Azt szeretném, ha Ti dönthetnétek arról, hogyan is nézzen ki a blog, elvégre Miattatok írom, és szeretném, ha mindig szívesen térnétek vissza ide.
A szavazatokon felül szívesen fogadnám a kommentben érkező véleményeket a mostaniról, vagy az esetleges változtatásról, arról, hogy Nektek mennyire fontos a sablon egy blog megítélésénél, stb.
A válaszaitokat előre is köszönöm.
Puszi




My Web Poll

Legyen új sablon?



Legyen, nem szeretem a mostanit.
Ne legyen, szerintem jó a mostani.

Írj Nekem!

Mától elindult a blog saját mail címe, amire nyugodtan írhattok nekem kéréseket, kérdéseket, vagy véleményt, bármit, amit szeretnétek, és úgy érzitek, le kell írnotok!
Írhattok akkor is, ha esetleg tanácsra van szükségetek, vagy csak beszélgetnétek kicsit:)
ÉS hogy mindezt hova küldjétek?
stilusesegyeb@freemail.hu
 Köszi, puszillak Titeket! :)

Sziasztok!

Nagyon szépen szeretném megköszönni mind a 31 rendszeres olvasómnak, hogy követtek:)
valamint természetesen azoknak is, akik olvasnak, csak nem nyilvánosan:)
ÉS hogy kik azok, akikről tudok?

Maggie
Sarah
kicsi.kinga
Honeybee
Nina
Naomi Szabó
Madrid angyala
Dóriii (közben rájöttem, hogy tudom ám, ki vagy Te, és mi személyesen is ismerjük egymást:) )
Zsuzsen
Bianka Nagy
amore.sofia
Szélkisasszony
Fruh
szabolili24
Nikolett Zsipi
Timike
Krisztina
nikoletta
Anita
Orsika
geringer.virag
Thündérke
Berta
Bogi
Csilla Varga
KaMii
kulturmosoly
bibsy
Psyszah
Zsuzsanna Horváth
Kata

Akinek a nevénél nincs a blogjára mutat link, de szeretné, hogy legyen, az írja meg nyugodtan:) Sajnos ott azért nincs,mert én még nem találtam meg a blogját, vagy nem szerepel a profilján, vagy akármi.
Akinek viszont meghívó kell a blogjához, de nem bánná, ha olvasnám, attól szeretném kérni, hogy küldjön nekem egyet, annyira szívesen olvaslak Titeket, igazán nagyon örülnék neki:)

Napi outfit

Most egy régi, 2008-as képet halásztam elő Nektek, hogy betehessük a napi outfit rovatba. Remélem tetszeni fog így is, és elmondjátok a véleményeteket:) Sajnos a cuccokról nem tudok nyilatkozni, már nem emlékszem honnan vannak, de ha emlékeznék, se hiszem, hogy sok hasznát vennétek, végülis tuti nem lehet már kapni őket:)

2011. január 29., szombat

Alsóneműkről I. rész

Ez egy sorozat lesz, amiben az alsóneműkről szeretnék beszélni picit. Ilyet én még máshol nem nagyon láttam, ezért gondoltam, hogy jó lenne, de persze egyáltalán nem biztos, hogy valaki nem írta már ezt meg.
Ma a melltartókról szeretnék néhány szót.
A modern melltartókat 1913-ban találták fel, előtte fűzőket hordtak a lányok. Mára már leginkább esztétikai jelentősége van. Az embereket megosztja. Van, aki utálja hordani, és a legjobb pillanata, ha végre leveheti, és van, aki szereti hordani, és semmiféle problémát nem okoz számára, sőt.
Ti melyik csoportba tartoztok?
Hogy milyen fajtáival találkozhatunk?
Létezik ugye a push up, ami napjaink legelterjedtebb melltartója.
Sportmelltartók:
Klasszikus melltartó:

Varrás nélküli melltartó:

Pánt nélküli melltartó:

Ha további infók érdekelnének a melltartókról, találhatsz ITT és ITT na meg ITT is.
Nektek van kedvenc fazonotok? Vagy egyáltalán szeretitek? Esetleg kihajítanátok a kukába ha tehetnétek? Nektek mi a véleményetek a melltartókról? Találok magatoknak könnyen, vagy a megfelelő darabért mindig ezer boltot kell végigjárni? Hol vásároltok általában? Fontosnak tartjátok az alsóneműk minőségét?
Érdekel, hogy Ti hogy vélekedtek erről a -szerintem fontos- témáról:)

2011. január 28., péntek

Inspiráció

A mai inspiráció nem egy híres, vagy kevésbé híres ember lesz, hanem olyan képek, amik valamikor szembejöttek a Google képkeresőben, és azonnal megfogtak:) Remélem tetszeni fog.
-tehát minden kép Google-






2011. január 27., csütörtök

Sziasztok!

Először is rettenetesen hálás vagyok a díjért, amit Tündérkének küldtem, és ő ismét megszavazta nekem. Nagyon kedves Tőled:)
Valamint a több mint 1400oldalmegjelenítésért, és a 28 követésért:) Nagyon örülök, hogy ennyien kíváncsiak vagytok arra, amit csinálok, és higgyétek el, hogy semmi sem okoz nagyobb örömöt, mint amikor felnézek ide, és látom ezeket a számokat, és az esetleges kommenteket. :)

Aztán, más:
terjed egy kérdőív-szerű dolog a világhálón :) Én Millánál találtam, és gondoltam, miért ne tölteném ki, hátha hasznos valakinek, meg a magam szórakoztatására is:)
Szóval következzen ez.

Hányszor mosod/tisztítod meg az arcod naponta?
-Hát én régebben csak 1x, este, de mostanában tartom magam a napi kettőhöz.

Milyen a bőrtípusod? [száraz, zsíros, kombinált]
-kombinált

Használsz arcradírt?
-Igen, használok, heti 1x általában

Mit használsz?
-avonos clearskint. imádom a mentolos érzetet, ami marad utána:)

Milyen hidratálót használsz? 
most épp garniert, de ezt elég sűrűn váltogatom.

Vannak szeplőid? 
-fú, vannak és nem is nagyon szeretem, nyáron nagyon durván előjönnek.

Használsz szemkörnyékápolót?
-nem

A bőröd pattanásosodásra hajlamos vagy az volt valaha?
-Eddig nem volt az, még a kritikus tinikorban sem, de ebben a vizsgaidőszakban pattanásos lett


Használtál valaha Pro-avtivot?
Soha.



Smink/Make-up

Milyen alapozót használsz?
-avon, bőrszínhez igazodó, hidratáló alapozó


Korrektor? 
- essence


Tudod milyen árnyalatú a bőröd?
-rettenetesen világos:)



Mit gondolsz a műszempillákról?
-szeretem őket, használok is, de magamnak sajnos csak sorosat tudok feltenni.a  tincseshez még béna vagyok, mindenesetre azt is szoktunk felrakni, csak akkor mással csináltatom:)



Tudtad, hogy a szempillaspirálod 3 havonta kéne cserélned?
-Tudtam.


Milyen szempillaspirált használsz?

-Avon SUPERSHOCK.

 Drogériák vagy MAC? 
-drogériák leginkább.

Van MAC pro-kártyád?
-Nincs.

Milyen sminkeszközöket használsz sminkeléshez?
-Ecset,kéz, applikátor

Használsz szemhéjfesték-alapozót? 
-Igen.

És az arcodra? 
-Csak nagyon ritkán

Melyik a kedvenc szemhéjfestéked [szín vagy árnyalat]?
-nagyon szeretem a világos színeket, fehér, rózsaszín, de  a kékeket is. 

Szemceruzát vagy inkább folyékony tust használsz?
-Mindkettőt.

Milyen gyakran bököd meg a szemed szemceruzával?
-nem szoktam szemceruzával, akkor már inkább a szempillaspirállal nyúlok bele:P

Mit gondolsz a 'pigmentekről'?

-tetszenek:)

Használsz 'ásványi' sminket?
-van egy szájfényem, de nem vagyok oda érte.

.Melyik a kedvenc rúzsod? 
-nagyon ritkán használok rúzst, de akkor  piros árnyalatokat részesítem előnyben...

Szájfény?
-ritkán használok ezt is, jól megvagyok a színezett ajakbalzsamokkal :P

Melyik a kedvenc pirosítód?

-nincs

Valaha vettél valamilyen smink terméket az e-bay-en? Vaterán/teszveszen?

-még nem, de megtörténhet, csak félek az átverésektől.

Szereted a drogériás sminkeket?

-igen.

Valaha tanultál sminkelni?
-nem.

Ügyetlenül sminkelsz?
-szoktam:D pláne ha kapkodok, vagy rajta vagyok, hogy szuper legyen. ha nem stresszelek rá, akkor nem:D

Inkább az élénkebb színeket kedveled vagy inkább a semlegeseket?
-változó. is-is.

Melyik hírességnek van mindig jó sminkje?
-Kat von D, Kate Hudson

Ha el kéne menned otthonról úgy, hogy csak egy smink terméket használhatsz mi lenne az?
-Szempillaspirál

Eltudnál menni otthonról úgy, hogy semmi smink sincs rajtad?
-el, de nem garantálom, hogy olyan jól érezném magam, mint sminkkel. Mondjuk mostanában egyre többet vagyok smink nélkül...

Szerinted jól nézel ki smink nélkül?

-nem igazán. szeretem kiemelni a szemeim, szerintem úgy máris jobb az összhatás is.

Mit gondolsz a sminkről?

-nekem sokat segít, hogy tetsszen, ahogy kinézek.

Ha szeretnétek természetesen töltsétek ki ti is, kíváncsi vagyok, ti hog viszonyultok ezekhez a dolgokhoz:)

2011. január 26., szerda

Díjat kaptam!

Kaptam egy díjat Bogitól, aminek nagyon nagyon örülök, és köszönöm szépen, nagyon jól esett:)
Le kell írnom magamról öt dolgot. Próbálok olyanokat, amiket még nem mondtam el sehol:)
1,  tudok furulyázni, és most épp gitározni tanulok
2, imádom a kakaót, attól mindig felpörgök:) De szinte mindig hidegen iszom.
3, nem tudom több stílusból sem behatárolni a sajátomat, az egyik tanárom szerint szimplán össze-vissza vagyok.
4, a kávé nálam semmit sem hat, az íze miatt mégis szoktam inni:)
5, ha egyetlen sminkcuccot kellene kiválasztanom, ami a kedvencem, az biztosan egy szempillaspirál lenne.

ÉS a blogok, akiknek továbbadnám, ha elfogadják:
Griberli , Tündérke , Crystal Make Up Studio , Berta

2011. január 24., hétfő

Napi outfit

Ez még egy szeptemberi kép. 
Hajpánt: C&A gyerekosztály
Fülbevaló: Egyik barátomtól ajándék Malajziából
kabát: butik
Felső: New Yorker
Szoknya: butik
Cicanadrág: C&A
Ése ehhez egy fekete műbőr dorkó volt rajtam rózsaszín szalaggal a cipőfűző helyett, amit az egyik csoporttársam hozott.

2011. január 20., csütörtök

Inspiráció

Lesz egy új "rovat", ami az Inspiráció címet viseli majd:) Itt mindig egy-egy lány, szín, hangulat, stílus köré csoportosítva láthattok majd szetteket:) Remélem tetszeni fog, hasznos lesz, és élvezhető:)
A mai részben az én egyik kedvenc énekesnőm, Pink lesz a főszerepben, akinek nem csak a hangját, de a vadóc, mindig megújulni képes stílusát is imádom:)
Ő tipikusan az a lány, akit láthattunk már mindenféle hajszínnel, és hajstílussal, és mind jól állt neki, akit láthattunk már csinosan, de szakadt farmerban is:) ÉS a legjobb az egészben, hogy emellé még értelmes, okos nő is, akinek a szövegei szólnak valamiről, nem csupán felszínes dolgokról:)
Szóval akkor lássunk pár képet róla:)
Nektek mi a véleményetek? Tetszik nektek Pink stílusa, vagy még a hideg is kiráz tőle? 

2011. január 19., szerda

Pár szó a turkálókról

Igazából a turizás nagyon megosztja az embereket. Van, aki teljesen elhatárolódik, és van, aki imádja. Én nagyon szeretem, mert mindig egyedi ruhákat lehet találni, ami nem jön szembe az utcán, és nagyon olcsón.
Kifoghatsz olyan darabokat, amiken még rajta van az eredeti cimke, szóval még nem is hordták. Nálunk, Magyarországon a holland, angol, és amerikai turik az elterjedtek leginkább.
Vannak kilós, és darabáras turik. A kilós az olcsóbb, általában 1200-2500-ig terjed egy kiló ruha ára, természetesen eltérhet ettől pár száz forintnyit.
Azt tudni kell, hogy a turkálók ma már nem ugyanazt jelentik, amit pár évvel ezelőtt. Nem szakadt, rongyos göncöket találhatunk, hanem (általában) jó állapotú ruhákat. Persze ez turkálónként eltér.
Tapasztalataim szerint a legmegbízhatóbbak a Háda KFTruhái.
Ők talán a legnagyobb magyar használtruha forgalmazók. Üzleteik között megtalálhatóak kilós és darabáras turkálók is. Vállfás és túrós turkálók is. Ha még nem voltál soha turkálóban, szerintem elsőnek vállfásba menj, az kevésbé elrettentő:)
A turkálókban furcsa illat van, ettől ne ijedj meg, ez annak a fertőtlenítőnek az illata, amivel a ruhákat fertőtlenítik, mielőtt a boltokba kerülnek.
A megvásárolt ruhákat mindenképpen mosd ki használat előtt. 
Amit a turkálóban vehetsz: különböző ruhák(pulcsik,pólók,szoknyák,nadrágok,kabátok,stb.), cipők, plüssállatok, övek, táskák, és vehetsz fehérneműt is, de én azt nem ajánlom. Cipőt is csak akkor, ha könnyen tisztítható, fertőtleníthető a használat előtt.
Sok turkálóban szín szerint vannak rendszerezve a ruhák. Ez hasznos, ha nem hordasz bizonyos színeket, így azt rögtön átugorhatod.
A Háda Kft. üzleteinek címét IDE KATTINTVA nézheted meg.
A turkálás lassan divattá növi ki magát, egyáltalán nem ciki. Ehhez szerintem hozzájárul az is, hogy egy-egy darabra találáskor még nagyobb az öröm, mint a boltban. Elvégre a boltban ha nem jó a méret, próbálsz egy másikat, leemeled a polcról, és ott van. a Turiban kutakodni kell, és pont emiatt sokkal nagyobb az öröm, ha találunk egy nekünk tetsző, és méretre is jó darabot. Szóval én megmaradok a turkálásnál, mert nagyon szeretem:)
Ti hogy vagytok vele? A turizós vagy a turkálástól viszolygók közé tartoztok? Van erről valami jó sztoritok? Esetleg találtatok már igazán szuper dolgot turiban? Érdekelnének a tapasztalataitok:)

-összes kép a Google-ból-

Mini Haul, rendszeres olvasók, kívánságlista



ÉS ami a videóból kimaradt: a következő bejegyzésem a turkálókról fog szólni, remélem tetszeni fog Nektek, szerintem érdekes téma, és nagyon megosztja az embereket:)
Gondolom aki fent van facebookon, az már találkozott ott alkalmazásokkal. Egy ilyenről szeretnék most elmélkedni, ami az "It Girl" nevet viseli:)

Nem tudom, ti játszotok-e vele, vagy mi a véleményetek róla, de én azt gondolom, hogy a mi szempontunkból nézve ez a játék annyira nem is értelmetlen. Elvégre különböző szetteket állíthatunk össze saját karakterünknek, amikről aztán kép is készül, és ez talán nem haszontalan.

Plusz ebben a játékban tényleg kiélhetjük a vásárlási szenvedélyünk, elvégre minél több pénzt költünk, annál magasabb szintre lépünk, és még a költekezésért is kaphatunk plusz pénzt. Növelhetjük a klikkünket, ezzel nagyobb esélyünk van nyerni a Showdownokban, szerezhetünk barátot, kocsit, stb:)

Sajnos a testalkatok nem választhatóak, egyetlen séma van, ez kicsit visszaveti a saját karakterünk megformálhatóságát, de ettől végülis el lehet tekinteni.
Nyilvánvalóan ez is csak egy játék, ami elveszi az időnket, de szerintem ha épp nincs dolgunk, vagy csak ki szeretnénk picit kapcsolni, miért ne játszhatnánk vele?

Nektek mi a véleményetek róla? Játszotok vele? Ismertétek?

2011. január 18., kedd

Játék!

a CrystalMakeUpStudio blogon játék van! :)
I love Berlin kollekcióért folyik a dolog, amit már csak azért is nagyon angyon szeretnék megnyerni, mert nálunk sajnos nem forgalmazzák:)

2011. január 17., hétfő

Napi outfit

Sziasztok!
Először is bocsi Mindenkitől, hogy ezek most ilyen fürdőben saját magamat fotózós képek lettek, de máshogy nem tudtam megoldani:/
Azért van most ennyi kép, mert igazából az eddig beszúrt képeken a részletek elvesznek, nem nagyon látszanak, ezért azokról most külön fotók készültek:)
Remélem megosztjátok velem a véleményeteket, észrevételeiteket!
Rami






UPDATE!
Úgy gondolom, ezentúl mindig fel kellene tüntetnem a cuccok lelőhelyeit, szóval ez következik most:
cipő: F&F - 840Ft.
Nadrág: Takko - árra sajnos nem emlékszem
Már megint az a fránya barna öv-de ha egyszer imádom...:D - : sajnos nem emlékszem:S
Póló: F&F - 870Ft
Oversize kardigán: turi 
Táska: turi 
gyűrű: egyik barátomtól, Barbitól
Kulcsos nyaklánc: Takko - 1600Ft
Karkötők: ajándékba kaptam Hugimtól

2011. január 16., vasárnap

Mai zsákmány

A mai zsákmányt nem vásárlással szereztem, hanem egy nagyon nagyon jó barátomtól kaptam, ő készítette nekem ajándékba:)
Gyönyörködjetek! ;)

2011. január 14., péntek

2010 Legjobb Termékei

Napi outfit



Ruha: Turi
Nyaklánc: Oriflame
Csizma: Egy bolt Szekszárdon
Cicanadrág: C&A
Természetesen megint várom az észrevételeiteket, véleményeteket, vagy bármit, amit meg szeretnétek osztani velem:)
Puszi: Rami

2011. január 8., szombat

Nos, mivel a legtöbben (eddig 95%) arra szavazott, hogy legyenek saját outfitek is bemutatva, így a következő bejegyzés erről fog szólni, és ezentúl több ilyen bejegyzés is lesz:)
Szeretném, ha írnátok róla véleményt, ötletet a kiegészítéshez, vagy bármit, amit Ti gondoltok! :)
Puszi: Rami

2011. január 2., vasárnap


Szavazás

Mutassak be saját outfiteket?



Igen
Nem

2010 Legjobb Outfitjei /Best Outfits of 2010

Ebben a bejegyzésben 2010 legjobb, bloggerek által feltöltött szettjeit szeretném nektek bemutatni. Legalábbis számomra a legjobbakat.
Nagyon nehéz volt ilyen keveset kiválogatni az egy évnyi termésből, pláne, hogy próbáltam minden bloggertől csak 1-et betenni, pedig a legtöbbjük annyira a szívemhez nőtt, hogy minden szettjüket belinkelném, mindenesetre ha tetszik nektek ez az 1-1 kép, látogassátok meg az oldalukat, ahol még ezer és ezer csodálatos képet nézhettek át. Imádom ahogy a kis részletekre is kitérnek, legyen az egy távolról alig látszó medál, vagy egy masni. Épp ezért sajnálom, hogy Plastic Tinkerbell képeket nem posztol a blogjában, ugyanis az ő videóiban látom, és hallom mindig (a magyraok közül persze), hogy "Annyira szép ez a kis..." És ez nagyon szimpatikus.
Na, de kezdjük el inkább:)
Az első szett az én fő kedvencemtől, Dulce Candytől származik. Ő az abszolút kedvenc nálam. Csinált amúgy  a saját outfitjeiből is éves összefoglalót, most éppen ez a legújabb post az oldalán. Érdemes megnézni azt is!
IDe kattintva találhattok további képeket!Photobucket
A következő egy Fabfrocks szett. Ő különösen szerethető azért, mert nagyon bohókás.

Photobucket
Rengetegszer nézelődök lookbookon, és ott bizony lehet találkozni magyarokkal is, nem is akármilyenekkel:)
A következő lányra is ott bukkantam.Ő Lídia:) Az ő blogját IDE kattintva találhatjátok meg, The girl, behind the fashion mask.

A most következő lányt is lookbookon találtam, és azonnal megtetszett a helyes arca, a szép haja, és persze nem utolsó sorban a stílusa. Neki is szinte minden szettjét imádom. Bonnie blogján ide kattintva találhatjátok magatokat.

Az ötödik helyet pedig egy olyan blogger kapta nálam, akire nemrég bukkantam rá, de már most nagyon tetszik:) Ő Betty

.
Nektek van esetleg olyan fashion bloggeretek, akit ajánlanátok? Mi a véleményetek ezekről a szettekről? Ismertétek esetleg valamelyik bloggert?
Kíváncsian várom, hogy Ti mit gondoltok!
Puszi: Rami

Feltűzött frizura

Sziasztok!

Már egy ideje jelen vagyok youtube-on, de arra gondoltam, hogy egy bloggal válhatna teljessé az összkép, ahol nem csak videók, hanem egyéb bejegyzések is helyet kapnának, esetleg képek, pontosabb termékleírások. Remélem Ti is annyira élvezni fogjátok, mint én, mert igazából miattatok van az egész, és értetek, ha élhetek ilyen kifejezésekkel:)
Be fogom ide szúrni általában a videókat is, amiket persze youtube-on is megtalálhattok majd.
Szívesen vennék minden kommentet, észrevételt, építő jellegű kritikát, és természetesen kérést, kérdést is! :)
Köszönöm, ha itt is velem tartotok!
Puszi: Rami