2017. július 24., hétfő

Loreal Colorista 1 napos hajszínező - pasztellkék


Sziasztok,
Rengeteget hallottam mostanában a Colorista hajszínezőkről, egyaránt jót, és rosszat is, így mindenképp szerettem volna kipróbálni, milyen is. Volt már különbözőre színezve a hajam, a szőkében voltak már pink, lila, és kék csíkok is, de az mind tartós színező volt, így nagyon érdekesnek találtam ezt az egy napos megoldást, a szabadságolás alatt próbáltam ki, a munkába nem szívesen próbálgatom ezeket a színeket (egyelőre).


A termék használata rendkívül egyszerű, csak rá kell fújni a hajra, várni vele egy kicsit, és kifésülni. Én a pasztellkék árnyalatot választottam, és tényleg egy valódi pasztellkék színt kapunk, ami tökéletesen megegyezik a flakonon láthatóval.
Sok helyen panaszkodtak arra, hogy nagyon fog a festék. Nekem egy kicsit meglátszott az ujjaimon, amikor közvetlenül a festés után hozzáértem, azonban ez probléma nélkül lejön vízzel. Igaz, óvatosan fújtam, de a ruhámat nem fogta be.  A későbbiekben nem fogta be sem a kezem, sem a ruhámat, pedig még meg is áztam az esőben. 


A szín valóban egy napig tartós, ahogy ígéri, a nap végére már eléggé kifakul, azonban teljesen csak hajmosás után tűnik el, akkor viszont maradéktalanul. 
Én 1940 Ft-ért jutottam hozzá, egy flakonnal kb. négyszer tudtam tincseket beszínezni a hajamból. Szerintem egy flakon nem lenne elég egy teljes hajhossz befújására, maximum rövid hajnál, azonban szerintem ez a termék nem is erre való. Én ki fogom próbálni más színekben is, jól esett egy kis extrát vinni a hajamba, anélkül, hogy ez maradandó lett volna.

Nektek mi a véleményetek a Loreal Colorista hajszínezőkről? 

2017. július 18., kedd

Brilla tusfürdő és intim lemosó


Sziasztok, 
Kaptam a Brilla natúrkozetikumoktól két terméket tesztelésre. A Brilla márkát egyébként Kerekes Gabriella kozmetikus mester alkotta meg, aki a Dunaharaszti Környezetbarátok Egyesületének elnöke is.
A két termék, amit kaptam, egy mandarinos, olivaolajos tusfürdő, illetve egy intim lemosó. 


A termékek csomagolása nekem nagyon tetszik. Bár a flakonok teljesen egyszerű átlátszóak de a címkék szerintem nagyon szépek, jól néznek ki. A tusfürdő egy nagyon folyós állagú termék, illatában inkább a mandarin dominál, ami nagyon kellemes, a bőrön is megmarad egy ideig. A vele való fürdés után a víz alatt a bőröm olyan "nyikorgós" lett, mint amikor szappant használunk, de ez a kissé kellemetlen érzés száradás után szerencsére elmúlt. Az olajos összetevőknek köszönhetően, nemhogy nem szárít, de még hidratál is, puhává teszi a bőrt. Mivel habzást segítő anyagokat nem tartalmaz, így természetesen nem habzik, ami egy natúrkozmetikumnál általában így van. Nekem azért hiányzik a hab. :) 
250 ml-es kiszerelésben kapható, 1990 Ft-ért, szóval az ára a the Body Shop tusfürdőivel közel azonos.


Az intim lemosó hatóanyagai a citromfű, bergamott, szantálfa, teafa, olivaolaj, kókuszolaj. Az illatából leginkább a bergamott és a citromfű a kiérezhető. Ez a termék sem habzik, és a használata során ugyanazt a nyikorgós érzetet hagyja, mint a tusfürdő. Gomba, és vírusölő, illetve antibakteriális hatású olajokat tartalmaz, és a leírás alapján néhány csepp is elég belőle használatonként. Őszintén szólva nehéz megítélni, hogy mennyire hatásosak ezek a lemosók, ha az embernek nincs problémája. Mindenesetre semmi negatív tapasztalatom nem lett, így rosszat biztosan nem tesz a használata. 
Az 50 ml kerül 1490 Ft-ba, ami elsőre nagyon soknak tűnik, de ha valóban a leírtak szerint adagoljuk, sokáig elég lehet. 

Ismeritek a márkát? Mi  véleményetek a termékekről? 

2017. július 16., vasárnap

AVON tusfürdők



Van az AVON-nak két új tusfürdője, amit kipróbáltam. Valójában a Senses és a Naturals termékcsalád is folyamatosan bővül új illatokkal, és én természetesen mindre kíváncsi vagyok. Biztosan tudjátok, hogy mennyire szeretem a tusfürdőket, mindig van itthon egy csomó bontatlan, a számuk általában 15 feletti, egyszerűen nem bírok nekik ellenállni. Annyira jó, hogy a zuhanyzáskor akármilyen illathoz van kedvem, az tuti van itthon. 
Ez a most kipróbált két igazán nyári illat. Lássuk!


A naturals új illata egy mentás, pink grapefruitos illat. Csodaszép a színe, én ezt a csomagolást is nagyon szeretem, sosem akadt még gondom vele, könnyű kinyerni belőle a terméket, mégis jól záródik, egyszerűen tökéletes. Az illat maga eszméletlen jó, kicsit kesernyés a grapefruit miatt, de az alapillat mégis egy édes, gyümölcsillat. A menta ebben most kevésbé érződik, de mégis nagyon jó illatpárost alkot. Megfelelően habzik, nem szárít, a bőrön nem annyira tartós az illata. Imádtam a reggeli frissítő zuhanyoknál használni, jól indult vele a nap.

Hasonlóképp gondolkodom a Senses flakonokról is, bár ezek kicsit nehezebben nyílnak. A tusfürdő színe valami csodás, és alig vártam, hogy kipróbáljam, mert imádom a zöld teás illatokat, most épp egy zöld teás testpermetet használok folyton, annyira szeretem nyáron ezt az illatot. A jázmin is domináns, jól kiérezhető, nagyon jól kiegészíti a zöld teát.
A bőrt egyáltalán nem szárítja, jól habzik, jól tisztít.

Összességében még mindig nagyon szeretem az AVON tusfürdőit, kellemes a használatuk, és imádom, hogy mindig előrukkolnak egy-egy új illattal.

Nektek mi a kedvenc tusfürdő illatotok nyáron? 

2017. július 3., hétfő

Pupa I'm matt lip fluid



Sziasztok,
A matt folyékony rúzs őrület engem sem került el, több márkától is kipróbáltam hasonló termékeket, és a Pupa I'm matt lip fluid is sorra került természetesen. A 073-as árnyalatot szereztem be. Amikor én rendeltem, még 2690 Ft-ba került, ez az árnyalat most 5280Ft notinon, vannak akciós árnyalatok 2730 Ft-ért. Az üzletben 3290 Ft-ba kerül, úgy tudom. A csomagolását tekintve nagyon igényesen kidolgozott terméket kapunk, piros papírdobozban, és fényes ezüst csomagolásban, ami tükröződik, és természetesen az ujjlenyomatokat is gyűjti. 


Az applikátora egy teljesen egyszerű szivacsos darab, nagyon jól használható, megfelelő mennyiségű terméket vesz fel. A felvitel után sajnos várni kell a rúzsra, ugyanis időbe telik, mire lemattul. Ez számomra nem annyira pozitív, olcsóbb termékek is gyorsabban mattulnak. 
Tartósságát tekintve azonban várakozáson felül teljesít, tökéletesen meg vagyok vele elégedve, nagyon tartós. nagyon krémes textúrájú termék, talán ennek is köszönhető, hogy ne szárítja ki annyira az ajkakat, mint ahogy más márkáknál tapasztaltam. Nem ragacsos, kellemes viselni. 


Az általa választott szín nagyon nehezen behatárolható. Egy rózsaszínes, pinkes piros árnyalat, talán a málnapiroshoz áll a legközelebb. Szerintem gyönyörű. 
Az evést, ivást kiválóan bírja, csak a belső széleken kopik minimálisan, de ha odafigyelve eszem, nem szükséges javítani sem. Tökéletes választás akkor, ha nem érek rá foglalkozni vele nap közben, mégis szeretnék valami extrát a sminkemben. 


Ti ismeritek a terméket? Próbáltátok már? 

2017. július 2., vasárnap

Cettua pórustisztító tapasz


Sziasztok,
nemrégiben elkezdtem használni egy új pórustisztító tapaszt, ami a notinon jött vele szembe. Főként az ára miatt lettem rá kíváncsi, ugyanis nagyon gazdaságos termékről beszélünk, így meg is rendeltem a Cettua pórustisztító tapaszát.


A doboz 12 tapaszt tartalmaz, felét arcra, a másik felét pedig orra. 1790 Ft-ba kerül, így darabja ~150 Ft, ami szerintem nagyon kedvező. Egyenként van csomagolva, így utazáskor is magunkkal tudunk belőle vinni, ha esetleg szükséges.  A kétféle tapasz anyagában megegyezik, csupán a formája különböző, ennek ellenére szerintem mindkettő tökéletesen használható minden területre. Én csak az orromon használom ezeket a tapaszokat, de bátran nyúlok a sárga csomagolásosért is, az is teljesen megfelel a célnak. 


A tapaszok használata a szokásos, megtisztított, nedves bőrre kell felragasztani, fent hagyni 15 percig, majd leszedni, és benne maradnak a mitesszereink, és a pórusokban esetleg megülő kosz. Én teljesen meg vagyok elégedve ezzel a termékkel, az én arcomon jobban működik, mint az eddig használt JimJams tapasz, sokkal több mitesszert szed ki. 


Ismeritek ezt a márkát? Ti milyen pórustisztító tapaszt használtok? 

2017. július 1., szombat

Dove Glowing Ritual tusfürdő és testápoló


Sziasztok,
Ma a Dove lótuszvirágos, és rizstejes termékeiről szeretnék írni Nektek. A tusfürdőt, és a testápolót próbáltam ki.

A már megszokott Dove csomagolásban érkezik a termék, a különbség csak a címkén látható lótuszvirág, ami különösen jól áll a flakonoknak. Szeretem ezt a csomagolást, jól záródik, mégsem szakad le a körmöm minden egyes nyitáskor.
A termékek ára is a megszokott Dove árfekvés, nyilván találunk nála olcsóbbat, de szerintem drágának sem mondható.
A termékek illata valami fantasztikus, nekem nagyon tetszik, az alapillatot már megszokhattuk a márkától, de a lótuszvirágtól különösen jó lesz, és nagyon tartós a bőrön is.
A tusfürdő krémes állagú, nagyon jól kenhető, és kellemesen habzik. Jól tisztít, de ennek ellenére egyáltalán nem szárít. Napszaktól függetlenül szeretem használni.
A testápoló is jól kenhető, könnyed krém. Nem a testápoló használata a kedvenc bőrápolási mozzanatom, de ezzel a termékkel nem volt semmi gondom, könnyen kenhető, épp olyan, amit szeretek. Könnyen, és gyorsan szívódik be, így még a reggeli tusolás utáni készülődésbe is belefér a használata, nem okoz kellemetlenséget öltözéskor. Az illata agyon tartós, és a hidratáló hatása is jobb a közepesnél. Az én bőröm elég száraz,ennek ellenére a lábaim szuperselymesek lettek tőle.
Télre nem ehhez a testápolóhoz nyúlnék még én sem, de a nyári, meleg időszakra tökéletes a számomra.

Ti próbáltátok már a termékcsaládot? Mi a véleményetek róla?