2014. július 6., vasárnap

Találjuk ki, mit főzzünk!


Sziasztok,
egyre inkább közeledik az összeköltözés, és én már most parázok miatta, hogy nem fogok tudni elég változatosan főzni, és úgy, hogy mindkettőnknek megfeleljen, szóval kitaláltam erre valamit.
Legalábbis azt gondoltam, én találtam ki, aztán amikor a megvalósításához kerestem ötleteket a neten, rájöttem, hogy ismét nem én ... szóval a spanyol viasz már megint létezett :D
No sebaj, azért megosztom Veletek, milyen menütervezőt "találtam ki".
A kép innen származik. A linkre kattintva tutorialt is találtok hozzá.

Aztán van EZ az ötlet is... Szerintem ez is klassz, és könnyebb kivitelezni is :)

Aztán persze van ez a csipeszes ötlet is, ami szuper, nekem ez a második kedvencem :)
Ééés ez az ötlet is gyönyörűséges.

Még kitalálom, melyiket valósítom meg, de szerintem valami hibrid lesz a dologból:)
Mindenesetre azt már tudom, hogyan fogjuk csinálni, hogy mindkettőnknek jó legyen. Szépen leülünk majd a heti bevásárlás előtt (mert heti bevásárlást tervezek :P) és Ádám is mond majd ötleteket a heti menühöz, hogy mit szeretne enni, a napokban meg nem lesz nehéz megegyezni :)
Ti hogy osztjátok be, hogy mindenkinek legyen kedvére való ebéd? És aznap döntitek el, mit fogtok főzni, vagy előre terveztek?









14 megjegyzés:

  1. Szerintem jó ötlet egy ilyen tervező :) Én mondjuk random találom ki, hogy mi lesz a kaja, ami éppen jó áron van azt hozom a boltból, aztán a fantáziámra bízom, hogy mit alkotok belőle. Persze néha céltudatosan is vásárolok egy ételhez, főleg ha a kedvenceimet akarom főzni :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, biztos nekem is be fog csúszni pár spontán főzés, de nem esek szerintem kétségbe remélem akkor sem :D

      Törlés
  2. Én azt találtam ki, hogy téma napok szerint főzök majd. Pl. lesz hal nap, zöldség nap, tészta nap, húsos tál nap mindenképpen! A hétfők pedig általában nehezen szoktak indulni, ezért azt tanácsolom (ha szabad?), hogy jobb ha vasárnapra bőségesen főztök és így a nehezen induló hétfőket ki lehet cselezni, mert ugye akkorra is marad kaja. Itthon is így csináljuk, én is szerintem folytatni fogom ezt a hagyományt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kezdőként minden tanácsot szívesen fogadok :)
      Nekünk akkor ez lehet átcsúszik majd a szombati főzés idejére(már ha otthon leszünk), mert vasárnaponként sokszor leszünk a szüleinknél... :)

      Törlés
  3. Mindegyik ötlet nagyon tetszik! :) Én a napi teendőimet vezetem hasonló módon, képkeretben vannak a kis cetlik, és táblafilccel írom újra minden nap a feladataimat! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűű, ez de jó ötlet!
      Na akkor ilyet is kell csinálnom :D

      Törlés
  4. Szia! :)
    Én a fözést mindig hétvégén kiviteleztem, mikor anyukám külföldön volt. Egy másik városban vagyok egyetemista így muszáj volt megoldani. Péntek délután már indultam haza és közbe kitaláltam a menüt,amihez a bevásálólista is kellety persze. Nem könnyü, de már hozzászoktam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      aztaaa egy hétre előre főztél?
      Hát minden tiszteletem :)
      Ügyes vagy :)

      Törlés
    2. Szombaton és vasárnap próbáltam annyit főzni, hogy következő csütörtök estig legyen elég kb. , meg én se haljak éhen míg nem vagyok itthon :)).
      Köszönöm szépen! Részben ezt is köszönhetem anyukámnak, hogy megtanultam főzni. :D

      Törlés
    3. Egy kicsit nem ártana hasonlítanom Rád :)

      Törlés
  5. Jó ötleteket szedtél össze a rendszerezésre, bár félek, hogyha alkalmaznám is őket, akkor sem jutnék sokszor közelebb a megoldáshoz. Minden rám van hagyva, úgyhogy folyamatosan kutatok az új receptek után, vagy a már meglévőket gondolom újra. Általában egy hétre tervezek előre, nekem úgy könnyebb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is egyszerűbb, ha átlátod a hetet. :)

      Törlés
  6. pontosan olyan vagy mint egy robot...az egész költözés, én nem lennék a "kedvesed" helyében, pokol lehet veled élni, miért nem 1 hónapra előre kell bejelenteni mit akar enni....katonaság.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, hát ezt se mondta még rám senki... :D
      Nem napra pontosan kell bejelenteni, úristen... megmondja mit enne szívesen, én is megmondom, és beosztjuk a hétre.
      De gondolom Neked van arra időd, hogy ne kelljen előre tervezni, hanem minden nap kimehess a piacra, körülnézhess, aztán ha hazamentél, akkor megfőzd azt, amit éppen sikerült venni. Hát, aki dolgozik, munka-hobbi-többi házimunka mellett, annak erre nincs ideje ;)
      Az pedig, hogy előre megtervezzük a költözést? Ezt hívják felelős gondolkodásnak.
      Az ember 250km-ről nem ugrál, előtte tervez. :)

      Törlés