2017. március 16., csütörtök

Remington ProLuxe 32 mm-es hajsütővas


Sziasztok,
A mai bejegyzésben a Remington ProLuxe 32 mm-es hajsütővasáról szeretném elmondani a tapasztalataimat. A terméket a mybeautytools.hu-tól kaptam tesztelésre, és már alig vártam, hogy kipróbálhassam. Szándékosan választottam nagyobb átmérőjű hajsütővasat, mert jobban tetszenek nekem a nagy, lágy hullámok. Ebben persze az is szerepet játszhat, hogy a hajam alapjáraton hullámos, de nem ez a fajta, hanem az apró, "birkagöndör". :)


A termék csomagolása is nagyon szép, minőségi. Jár hozzá egy hőálló tasak is, ami ideális a tároláshoz. a design csodaszép ezzel az ekrü-rosegold-bronz színnel, nekem nagyon tetszik.  

 A kijelzőn követhetjük, hogy mikor melegszik fel rendesen a hasütő (ehhez 30 másodperc kell neki), illetve jelzi, hogy hány fokra állítottuk be. 120-210 °C között választhatunk. 60 perc után pedig automatikusan kikapcsol, ami különösen jó az olyan feledékeny embereknek, mint én.
 A terméken csúszásgátló bevonat van, ami segít, hogy ne gubancolódjon a haj, és ne akadjon be. 
 A leírás azt ígéri, hogy a tincsek vastagabb részeire irányítja a hőt a termék, így kíméli a hajvégeket. Őszintén szólva ebben szkeptikus voltam, de valóban így van, meg is gyűlt vele a bajom, hogy a hajvégeim egyenesek maradtak, a hajam középső része pedig hullámos lett. Kis gyakorlással azonban kiküszöbölhető a probléma. 

Én nagyon szeretem ezt a terméket, ha nem szeretnék egyenes hajat, akkor biztosan ehhez nyúlok, mert pont annyi pluszt ad, amennyit szeretnék. Hosszabb hajon sokkal látványosabb eredményt érünk el, ha hullámosabb végeredményt szeretnétek, válasszatok kisebb átmérőjű vasat. 

2017. február 26., vasárnap

Vivian Gray testápoló



Sziasztok,
Nemrég ajándékba kaptam ezt a Vivian Gray testápolót, és azonnal beleszerettem  csomagolásába. Gyönyörű ez a kivitelezés, és tényleg valódi luxusérzetet kelt. azt hihetnénk, hogy törékeny, de a csomagolás műanyagból készült. Kicsit utánanéztem és a márkának vannak tusfürdői, kézkrémei, szappanjai is, mind hasonlóan gyönyörű csomagolásban, ami a fürdőszoba éke lehet. 


Na de ha már az egyekig magasztaltuk a csomagolást, akkor lássuk, mit tud maga a termék. 
A testápolónak hihetetlen ismerős illata volt, és eltartott egy ideig, mire rájöttem, gyerekkoromban anyukámnak volt ehhez hasonló illatú terméke. Nem emlékszem pontosan, milyen termék volt, de nosztalgikus érzés, és nagyon szívet melengető.



A textúrája nagyon selymes, könnyen a bőrbe dolgozható, nem ragacsos. Azonnal selymes érzetet hagy, és szuper gyorsan be is szívódik. Nekem nagyon bevált teljes testápolózásra is, de a kezemre is, de mióta megvan csak ezt használom a könyökömre is. Többször is nyúlok testápolóhoz, mert nem szerettem soha, hogy várni kell, amíg beszívódik, és ragacsos. A hatása egyébként hosszan tartó is, nem érzem másnapra, hogy máris  kenni kell, mert teljesen száraz a bőröm.


Kicsit féltem, hogy mennyire fogja tolerálni a bőröm, mert egészen kiszámíthatatlan, hogy mire jön elő az ekcémám, van, hogy a nagyon parfümös termékektől sem, de van, hogy egy gyenge illat is kiüt. Nem szeretném elhamarkodni, de eddig semmiféle irritációt nem okozott.
Összességében véve sajnálom, hogy eddig nem hallottam erről a márkáról, mert valódi kedvenc vált belőle, és szerintem ki fogom próbálni a folyékony szappant is, már csak a szépsége miatt is.

Ti ismeritek a márkát? 

2017. február 5., vasárnap

Brazil Keratin Golden maszk


Sziasztok,
Szólok előre, hogy a mai bejegyzésben szereplő fotók ijesztőek lesznek. Maszkosak, és sminkeletlenek. Ha ezek után is érdekel a véleményem a maszkról, azt már előre megköszönöm. :) 
Tehát a mai tesztünk alanya a Brazil Keratin Golden maszk. 


Nagyon izgalmas volt ez a termék már a kezdetektől számomra, de az ára miatt vacilláltam, azért egy sima 1-2x használható arcmaszkra 1190-et kiadni, hát valljuk be, nem a legszívesebben. Végül persze a kíváncsiságom győzött, megrendeltem a maszkot. Kicsit olyan az anyaga, mint ezeknek a szem alá tehető szilikonos párnácskáknak. Sokkal jobban illeszkedik az archoz, mint a sima fátyolmaszkok, teljesen rátapad, de annyira pici rés van kihagyva  szemeknek, szájnak, hogy sajnos kényelmetlen a viselete. Az olvasást hamar feladtam a használatakor, inkább csukott szemmel relaxáltam, nagyjából ez az egyetlen tevékenység, amiben nem akadályoz. 


20-30 percet ír használati időnek, én 30 percet hagytam az arcomon. Kellemes, kicsit hűsítő érzés, egy nehéz nap végén ez a tökéletes relaxálás, számomra legalábbis mindenképp. Maga a termék egy átlátszó folyadékban érkezik, óvatosan kell kinyitni  tasakot, nehogy leborítsuk vele magunkat. Én a használat végeztével visszacsúsztattam a tasakba a maszkot, és másnap ismét feltettem. Két használatnál azonban nem bír többet, hiába marad még ezután is a folyadékból a tasakban, a maszk anyaga elhasználódik, még az óvatos használat ellenére is elszakad a kivágott réseknél, főként a száj vonalánál. 


Remélem nem ijedtetek meg nagyon, így néz ki a maszk felhelyezve. Semmiképp se maradjatok függőlegesben a használata közben, hat rá a gravitáció, csúszik lefelé. :) 
lehetőség szerint ne akkor tegyétek fel, ha épp a postást várjátok, vagy kisgyerekek is vannak a közelben, mert azért valljuk be, elég bizarrul néz ki. 
És a hatása?
Az arcom sokkal kevésbé tűnt fáradtnak a használata után, a karikáim kevésbé látszottak, és a szemem körüli apró ráncok is kisimultak kissé. A bőröm egészségesnek, hidratáltnak tűnik tőle. Más maszkokhoz viszonyítva eddig ennek a legszembetűnőbb a hatása, de kétségkívül ez a legdrágább, és legkényelmetlenebb termék is, amit eddig használtam.
Mióta a piacon vannak a fátyolmaszkok, én nem igazán használok hagyományos, kenegetős maszkokat, ezek annyival kényelmesebbek, nem kell lemosogatni, sokkal egyszerűbb a használatuk. 


Összességében véve azt gondolom, hogy fogok belőle még venni 1-2 darabot, és nagyobb események előtt mindenképp használni fogom, de az ára miatt kevesebbszer fogok utána nyúlni, mint a fele ennyiért, vagy akár negyed áron kapható fátyolmaszkok után.
(A terméket felvettem krémmániára, de az "adatlap" még jóváhagyásra vár. Amint ez megtörténik, kipótolom a krémmánia linkkel a tesztet.)

Na és Nektek mi a véleményetek? 

2017. február 3., péntek

Valentin napi ajándékok Notinoról



Sziasztok,
Bár mi nem ünnepeljük a Valentin napot, annyira jó dolgokat sikerült beszereznem Notinoról, hogy úgy gondoltam, mindenképpen megmutatom Nektek is, hátha ötletet tudtok meríteni belőle.
Első sorban Ádám kapott egy nagyon klassz szettet, A Bohemia Gifts & Cosmeticsnek nagyon klassz termékei vannak, szerintem magamnak is be fogok szerezni valami jó kis fürdő szettet, de most ez a sörös csomag jött haza hozzánk, amiben van egy tusfürdő, egy sampon és egy fürdősó. A termékek illata nagyon kellemes, bár nekem inkább kamillateára hajaz, mint sörre (szerencsére).


Ezek a Crabtree&Evelyn kézkrémek is mindig nagyon tetszettek, de hát úgyis tudjátok, hogy a dobozok a gyengéim. Két kézkrém található a dobozban, mindegyik kicsi, 25 grammos, táskába dobós kiszerelésben, és az általam annyira szeretett tubusban.


Az egyik a "forrás" nevet viseli, ez egy férfiasabb, tenger illat, amit imádok szaglászni a kezeimen, a másik pedig gránátalmás, argános, szőlőmagolajos. Gyorsan beszívódnak, nem hagynak ragadós érzetet maguk után. Az pedig már csak külön ráadás, hogy a fémdoboz ennyire harmonizál a paperblanks noteszemmel. Szerintem ez is hihetetlen jó ajándék lehet, hasznos is, és nem tudok olyan nőt mondani, aki ne örülne neki. 


Az utolsó pedig, amit megmutatnék Nektek, a legújabb kedvencem. Tudtátok, hogy a  Bourjoisnak is vannak matt rúzsai? Merthogy vannak!
Ez itt a képen a 05- Olé, Flamingo! árnyalat. 2250 Ft-ba kerül, 7,7 ml, szerintem sokáig ki fog tartani.


Ha szeretnétek a termékekről tesztet, azt írjátok meg kommentben, így első benyomásként ennyit tudtam megosztani róluk, és mindenképpen nézzétek meg ezeket a Bohemia csomagokat, mert hihetetlen ötletesek.


2017. január 21., szombat

A nagy húskönyv



Sziasztok,
bizonyára többen is tudják közületek, hogy gyűjtöm a szép szakácskönyveket, éppen ezért, amikor megláttam, a SPAR milyen akciót indított, másnap már szaladtam is az üzletbe. Ugyanis ha 5000 Ft felett vásárolsz az említett üzletekben, kapsz egy kupont, amivel 1590 Ft-ért veheted meg ezt a nagyon szép könyvet. 


A kiadványban egyébként a sertés-, és marhahúsról van szó, érdekességek, alapvető technikák mellett természetesen recepteket is találunk benne. 
Keménytáblás könyvről beszélünk, aminek a domináns színe a fekete. Szerintem gyönyörű a kivitelezés.


A könyv végigveszi az egyes húsrészeket, azok felhasználásait, a fűszereket, azt, hogy milyen utat jár be a hús, amíg az asztalunkra kerül. A hús kiválasztását, tárolását, előkészítését. Mindezt 183 gyönyörű oldalon.


Akár ajándékba is adható a könyv, és szerintem még férfiak is örülnének neki. Február 1-ig adják ki a kuponokat, és február 2-ig vásárolhatóak meg  könyvek, de érdemes sietni, mert már én is csak pár darabot találtam az INTERSPAR-ban. 
Remélem lesz, akinek hasznos ez a bejegyzés, drukkolok, hogy meg tudjátok kaparintani a könyvet.


Ti megveszitek? Vagy nem annyira szeretitek a húsételeket? Esetleg nem használtok szakácsköyveket? 

2017. január 14., szombat

Yankee Candle autóillatosító


Sziasztok,
Még az ősszel szereztem be ezeket a Yankee Candle autóillatosítókat, mert a tartokat imádom, a black cherry az egyik kedvenc illatom tőlük, gondoltam fantasztikus lesz egy ilyen illatú autóban utazgatni.  műszerfalba dughatós volta különösen tetszett, amúgy is hasonló illatosítókat használtunk, és jól van, 2190 Ft, de biztos szuper intenzív és tartós lesz. Ezek voltak hát az elvárások, lássuk teljesítette-e őket. 


Már az elején szögezzük le, hogy a csomagolását első pillanattól kezdve gyűlölöm. Sajnos onnantól kezdve, hogy felbontottuk a csomagot, és kivettünk egy illatosítót, a többi is úgy működött, mintha használatban lenne, ugyanis lehetetlenség visszazárni. Próbáltam, hogy beletekerem a többit folpackba, de ez sem működött, a fólia alól is hihetetlen illat áradt. Ez a fantasztikus illat nagyjából egy hétig tartott is, aztán sajnos elkezdett veszíteni az intenzitásából. Ekkor úgy döntöttem, üsse kő, mind a négy rudat bedugdosom a műszerfalba. Na ettől megint egy hétig illatozott az autó, aztán sajnos már csak valami halvány illat volt érezhető.


Összességében tehát bármennyire is szeretem a YC termékeket, ezt az illatosítót nem tudom nektek ajánlani, mert egyszerűen nem gazdaságos. Még a hipercuki kinézete ellenére sem.

Nektek van tapasztalatotok a termékkel? 

2017. január 8., vasárnap

Tolkien: Karácsonyi levelek


Sziasztok,
Tudom-tudom, kicsit meg vagyok késve ezzel a poszttal, de én is már csak karácsony után foghattam a kezembe ezt a könyvet, viszont annyira beleszerettem, hogy muszáj írnom róla Nektek, és nem várhatok vele decemberig.


A lényeget már elsütöttem, tényleg imádom ezt a könyvet, és szerintem jövőre ajándékba is fogom adni valakinek. 
Na de miről is szól? 
J. R. R. Tolkien azon felül, hogy lenyűgöző író, szuper apa is volt. Ennek a két tulajdonságának köszönhetően született meg ez a könyv, amiben valódi karácsonyi leveleket találhatunk, ugyanis minden évben írt a gyerekeinek, Karácsony apó nevében. A levelek kronológiai sorrendben vannak rendszerezve  könyvben, és az eredeti levelet is láthatjuk, illetve természetesen a magyarra fordított verziót. 


A könyvet színesítik még Tolkien rajzai is, amiket Karácsony apó, és Jegesmedve "rajzolnak". Hatalmas élmény nézegetni a cirádásan megrajzolt betűket, a címzett borítékokat. Karácsony apó többször kitér rá, hogy sokan éheznek, és kevés ajándékot kapnak, de mindig megemlíti, reméli a gyerekek ajándéka időben odaér. Ennek ellenére a gyerekeket körülvevő világból nem sokat érzékelünk, megmaradunk a fantáziavilágban, Karácsony apó lakhelyén, ahol Jegesmedve mindig rossz fát tesz a tűzre, támadnak a koboldok, akik megfelelnek a nálunk élő patkányoknak, és a kis titkár manó igyekszik rendet tartani. Hol beázik a raktár, hol tönkremennek az ajándékok, de szerencsére mindig megoldódik minden. 


Bár a leveleket Karácsony apó írja, nagyon jópofán Jegesmedve széljegyzetei is érdekesebbé teszi azokat, ami teljesen más írással, és hangnemben íródtak. Néha van egy-egy beszúrt szöveg is a levelek közepén, végén, amit vagy Jegesmedve írt, vagy Ilbereth manó. 
Ahogy nőnek fel a gyerekek, úgy változik a levelek címzése is, illetve mindig a kisebbeknek szól, a nagyobbakat csak említi. 


Összegzésül csak annyit mondanék, hogy ez egy hihetetlen szép könyv, amit nem csak gyerekeknek tudnék ajánlani, hanem felnőtteknek is, és ha lesz gyerekem, mindenképpen az adventi készülődésünk részét fogja képezni, ennek a könyvnek a lapozgatása. 

 A könyv a Cartaphilus Kiadó gondozásában jelent meg, M. Szabó Csilla és Falcsik Mari fordításában. A szerkesztést és válogatást pedig Baillie Tolkien, J. R. R. Tolkien harmadik fiának felesége végezte. 

A könyv teljes áron 3290 Ft, de most akciósan is beszerezhetitek 2797 Ft-ért.  

Ti mit gondoltok róla? 

2016. december 26., hétfő

Argan Oil foot pack


 Sziasztok,
Ma egy nagyon különleges termékről hoztam tesztet, ezt az argán olajos lábmaszkot még egy összekészített ajándékcsomagban vásároltam, mert megvettem volna külön több terméket is, ami benne volt, és így jobban megérte.
Nagyon érdekelt, hogy milyen lehet elvégre a fátyolmaszkokat is imádom, és izgalmas, hogy hogyan oldották ezt meg lábra.


A maszk zacskós kiszerelésű, egy pár zoknit tartalmaz, ami belül a már ismert fátyolmaszk anyagból készült, kívül pedig műanyagos borítású. Arcra való társaitól eltérően itt nem kell lehúznunk a külső borítást, azzal együtt kell felvenni a zoknikat. Bár ez a borítás véd az ellen, hogy mindent összekenjünk, azért én ajánlom, hogy a relaxáció idejére a lábatokat tegyétek fel egy törölközővel leterített zsámolyra, vagy székre.

A maszkot 20 percig kell a lábadon hagyni, úgyhogy nyugodtan elindíthatsz egy rövidebb sorozatrészt, vagy akár egy hosszabb youtube videót is. A maszk kellemesen hűsít, még miután levettük is, és eukaliptuszos illata van. Én bőrradírozás, és áztatás után használtam, így még jobban be tudta szívni a bőröm a hatóanyagokat.  Miután eltávolítottam  maszkot, beledörzsöltem a lábamon maradt zselés réteget. A maszkot nem mostam le. 

Nagyon jól hidratált, és különleges, spa élményt nyújtott, ami szerintem nagyon jól jöhet így téli estéken, otthon. Mindenképpen ajánlom ezt a maszkot, egy kis luxust nyújthat.

Ti használtatok már hasonlót? 

2016. december 22., csütörtök

Karácsonyi Gift Swap


Sziasztok,
A karácsonyi ajándékozásról készült videó is, amit meg tudtok nézni, de ha ehhez nem lenne kedvetek, íme a blogbejegyzés is:

Az ajándékozás során én Szandrát, és Dórit kaptam magam mellé. Szandrának én küldtem ajándékot, Dóri pedig nekem postázta. :) 
A posta ismét alkotott, a csomagom érkezéséről még értesítést sem kaptam, pedig már kedden itt volt, így csak pénteken, mikor mentem be egy rendelésemért, közölték, hogy ja, amúgy ez is itt van. Szóval pénteken végre kézhez kaptam ezt a gyönyörű becsomagolt dobozt.


2016. december 18., vasárnap

Rimmel Magnif'eyes paletta


Sziasztok,
A mai bejegyzésben a Rimmel új palettájáról szeretnék képeket mutatni Nektek, ugyanis videókban már beszéltem róla, de itt végre bevetés közben is láthatjátok majd.:)


2016. december 11., vasárnap

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Így élem túl a karácsonyi bevásárlást


Sziasztok,
Újra egy VKP bejegyzés, és újra karácsonyi téma, amivel jelentkezem. mi mást is hoznék így december közepén? :)

Amikor megláttam a mai témát, nagyon nevettem. Azonnal beugrott a hatalmas tömeg, ami ilyenkor hömpölyög a plázákban, az ideges emberek, a kapkodás, lökdösődés.
Szerencsére én ebből már néhány éve tudatosan vonom ki magam. Hogy hogyan csinálom?

1, Már jó előre elkezdem átgondolni, kinek mit fogunk ajándékba adni. Ha olyan, akkor még novemberben beszerzem, mielőtt az emberek észbe kapnának, hogy jön a karácsony.

2, Amiket decemberben veszek meg, azokat pedig igyekszem online rendelni. Így csak a futárt kell várnom, és szépen, nyugodtan itthon becsomagolni az ajándékokat.


3, Ételt is már jó ideje (legalább 2 éve) online rendelünk a Tesco bevásárló felületéről. Ezzel a nagy bevásárlásokat letudjuk, amennyiben valami elmarad, és be kell szerezni, azt célirányosan vesszük meg a boltban. December 23-24-én már nem igazán megyünk üzletek közelébe, ezzel egy hatalmas stressz faktort zárunk ki az életünkből.

Szóval mi nem a három napi hideg élelemmel és több liter vízzel aranyvasárnapon útra indulók táborát erősítjük, inkább minden elintézünk előre, így nem kell ideges, "jajjjmégsemmitsemvettem" emberekkel konfliktusba keverednünk.

Azt, hogy a többiek hogyan élik túl a bevásárlást, itt megtaláljátok, de szívesen venném, ha kommentbe leírnátok, Nektek mi a módszeretek. :)


2016. november 27., vasárnap

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Karácsonyi kívánságlista


Sziasztok!
A maival kezdetét veszi a VKP Blogmas is, amiben csupa-csupa karácsonyi bejegyzéssel fogunk jönni, ráadásul gyakrabban,mint eddig, heti 2x. Nem ígérem, hogy minden bejegyzést láthattok majd nálam is, mert van olyan,amit ki fogok hagyni, de érdemes lesz azért nézelődni, sokat fogok megírni én is. Köszi a szervezésért nagyon Szilvinek! :)
A mai bejegyzésben a karácsonyi kívánságlistánkat kell közzétenni, és őszintén, nekem ezen nagyon sokat kellett gondolkodnom, mert nem volt ilyenem. Na de végül meghoztam,és remélem tetszeni fog Nektek. :)

2016. november 11., péntek

Karácsonyi Gift Swap 2016


Sziasztok,
Már többen is írtátok, hogy várjátok az újabb gift swap felhívást. Meg is hoztam Nektek, remélem minél többen részt vesztek majd, úgy az igazi, ha sokan vagyunk!
Az ajándékozást előzze meg egy kis nyomozgatás. Mit szeret a másik, mit nem, van-e valami, amire régóta vágyik, stb. :)
A csomagba természetesen kerülhetnek tipikus karácsonyi dolgok is,rajtatok áll! :)


A szabályok:

1, Határidők:

   Jelentkezés: 2016. november 25. szokatlanul hosszú időt szabok most ki, mind a jelentkezésre, mind a vásárlásra-postázásra a karácsony miatt. 

   Sorrend sorsolás: 2016. november 26. 

   Postázási határidő:  2016. december 12. 
   A megérkezett csomagról az írásos posztot/videót mindenki ugyanazon a napon teszi ki: DECEMBER 22-ÉN.
2, Az elküldött csomag értéke 2500 Ft. Ez az értékhatár, nagyjából ennyit kell elköltened a csomag tartalmára. Azért van rá szükség, hogy mindenki közel azonos értékű csomagocskát kapjon, így elkerüljük a kellemetlenségeket. Kérlek, ne menj sokkal sem alá, sem pedig fölé. 
3,  A csomagokat ajánlottan kell feladni, a feladóvevényről  a címzettnek fényképet kell küldeni.
4, A jelentkezés itt történik kommentben, elég annyit írnod, hogy szeretnél jelentkezni, illetve az e-mail címedet, ahova küldhetem a további tudnivalókat.
5, Kérlek, rendelkezz magyar postacímmel (nem muszáj itt laknod, az is jó, ha van egy magyar cím, ahol átveszik Neked a csomagot), így nem verjük egymást plusz költségekbe.

Pár jó tanács:
- ha már megvan, kit fogsz megajándékozni, nézd át a blogját/csatornáját, így könnyebb megfelelő ajándékot választanod neki! :)
- akkor jelentkezz, ha biztosan be tudod a határidőket tartani (ne okozz azzal rossz érzést a megajándékozottadnak, hogy nem kapja meg időben a csomagot) Természetesen a csomagot a határidő lejárta előtt is feladhatod, de mindenképpen maximum december 12-ig tedd ezt meg :)
- élvezd, mert ajándékot adni, és kapni is jó :)
- ha gondolod, oszd meg ezt a bejegyzést, legyünk minél többen! :)



Köszönöm, ha jelentkezel, előre is boldog ajándékozást kívánok!

2016. október 7., péntek

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Sziasztok! Rami vagyok, és függő.


...és hogy milyen függő? Egy pár dologról elmondhatom ezt, tényleg. Szerencsére mindegyik legális, de csak egy van köztük, amire azt mondom, jobb függőségem nem is lehetne!


Szerintem a felsorolás lesz a legcélravezetőbb, különben elvesznék. :)

1, A legjobb függőségem tárgya, aminek örülök, és imádom, hogy van: Ádám. De komolyan, el sem tudom képzelni, hogy tudnék nélküle élni. vagyis hát el tudom, de nem akarom. Merthogy lehetne, de nem érdemes.

2, Evezzünk materiálisabb vizekre. Szerintem nem tévedek, ha azt mondom, közületek is sokan függnek ettől: az ebay. Meglátok valamit, listába rakom, vagy azonnal megrendelem. Lehet az egy ékszer, dekoráció, hasznos kütyü, vagy teljesen felesleges kacat, imádom az ebay-t, és szerintem nem telik el úgy hónap, hogy ne jönne csomagom Kínából, vagy a világ másik távoli pontjairól. Most éppen ötöt várok.

3, Aztán itt vannak a tusfürdők! Hihetetlen mennyire rákaptam, pedig 2 éve csak BOMB szappanokkal fürödtem. Aztán jött a váltás. :)
Amikor már kifogyóban van a készlet (értsd: csak 3-4 flakon vár elhasználásra a szekrényben), természetesen újakat veszek. Annyi termék van, és annyi illat, hogy ritkán vásárolok valamelyikből kettőt.

4, Aztán itt van ez a blog, és youtube dolog, amihez ezer érvet tudok felsorakoztatni, miért is hasznos hobbi, de egyszerűen függőségként is lehet rá tekinteni. Nem tudom, hogy le tudnék-e mondani róla. Szerintem csak nagyon nehezen.

5, És végül egy, amit végre, pár hónapja újra mondhatok: a munkám.
Azokat a kényszermunkákat, amiket kénytelen voltam elvállalni, csak hogy dolgozzak, nagyon nehezen végeztem, mert nem szerettem. Ezzel szemben, most nagyon szeretek dolgozni, és ennek egyetlen oka van: ezt akarom csinálni. Eddig is ezt akartam. Erről szeretnék majd hozni egy bejegyzést, csak nagyon össze kell szednem hozzá a gondolataim.

És Ti? Mitől függtök? :)