2014. augusztus 14., csütörtök

Gwdihw ajakápoló - TESZT


Sziasztok!
Ebben a mai bejegyzésben a Gwdihw ananászos ajakápolójáról szeretnék Nektek írni egy kicsit. A terméket tesztelésre kaptam, de ez semmiben sem befolyásolja a véleményemet :)
 Picit a márkáról, mert gondolom sokatoknak teljesen újdonság :)
A márkát Észak-Walesben alapították, és csupa természetes anyagból készítik a termékeket, amiket ott helyben termesztenek. Védjegyükké vált a baglyos csomagolás (ami szerintem nagyon cuki). Természetesen nem csak ajakápolókat készítenek, hanem mindenféle ápoló balzsamokat, kézkrémeket. Amit én szeretnék még beszerezni tőlük, az a First Aid balzsam. Ez egy "elsősegély" balzsam horzsolásra, égésre, ilyesmi balesetekre.

A képen is láthatjátok, hogy csupa természetes összetevőből készült.
Kókusz-, és olivaolajból, méhviaszból, körömvirágból, és természetes ananász aromából.

A használati utasítás szerint keveset kell belőle használni, gyakran, és akkor puha lesz a szád.
Azzal egyet értek, hogy keveset, mert ha sokat használsz, akkor zsíros érzetű, illetve kevés is elég, hogy puhává tegye az ajkakat. Viszont szerintem egyáltalán nem kell gyakran használni. Már kevés használattal is sokkal puhább lesz tőle a szád :)

A csomagolása (amiről sokan közületek utálnak olvasni :D ) egy nagyon klassz alumíniumdoboz, amiket én nagyon szeretek, mert szép. Pláne a kis baglyos motívummal :)
Viszont annak ellenére, hogy szép, nem a legpraktikusabb csomagolás, mert menet közben nem nagyon tuod használni. Elvégre ki az, aki a tömegközlekedős kezével nyugodt szívvel kenegeti a száját. Szóval út közbeni használathoz mindenképp tartsatok magatoknál kézfertőtlenítőt, vagy ecsetet. Otthoni használathoz, vagy a kevésbé bacifélőseknek viszont szuper. A tégely megfelelően zár, én szeretem.

Az illata szerencsére nem túl intenzív, csak ha direkt szagolgatod, akkor érzed, de az ajkakon nem érezhető. Finom, gyümölcsös illat. Nem az a tömény ananász, de nagyon finom gyümölcsillat. Íze csak akkor van, ha direktben lenyalod, amúgy íztelen.

Az ára kicsit borsos, mert normál áron 2000 Ft körül mozog, de olyan irdatlan mennyiség ez a 25g, hogy szerintem rengeteg ideig tudjátok használni. Most pedig akciósan kapható a pixishopban (én legalábbis itt találtam meg), 995 Ft-ért. 

Az állaga hidegben kemény, a nagy melegben pedig olvad. Amikor olyan 40°C-ok voltak, énbetettem a hűtőbe, mert nagyon lötyögött már a tégelyben. 

Összegezve én meg vagyok vele elégedve, ha elfogy, szerintem újra fogom vásárolni, de az még nagyon soká lesz :D

2 megjegyzés:

  1. Nagyon kis aranyos csomagolása van ennek a kis ajakápolónak *-* éppen most keresek ilyen természetes ajakápolót :) csak kár, hogy allergiás vagyok az ananászra :( remélem van más fajta is
    Ha érdekel nézd meg a blogomat, 1 napja indítottam szintén szépségápolás témában. Örülnék ha benéznél hozzám :) http://nature-skin.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, kapható több féle ízben-illatban is :)

      Törlés