2014. november 30., vasárnap

Advent Collage I. - Az adventi koszorú


Sziasztok,
páran szeged környéki bloggerek-vloggerek kitaláltuk, hogy minden adventi vasárnapon meglepnénk Titeket valami szuper collab-bal. A DIY mellett döntöttünk, így mostantól minden vasárnap egy bizonyos témát fogunk együtt boncolgatni. Az első ilyen témánk az adventi koszorú lett. Ezt fogjuk ma megmutatni Nektek.
Nekünk otthon minden évben fenyő alapú koszorúnk volt, amihez a fenyőt otthon vágtam, a kertben a csodaszép ezüstfenyő fánkról. Itt sajnos nem volt lehetőségem erre, mert csak tuja van a ház mellett, de nem tudom, a lakók mennyire örültek volna neki, ha megnyirbálom. Más lehetőség után kellett hát néznem. Fenyő girlandot erre nem akartam használni, ahhoz azért nem elég olcsó...bár azóta találtam olcsót az OBIban (270 cm, 700Ft).

 Így hát a termésekkel kirakott koszor mellett döntöttem, amihez több csomag termést is vettem. Természetesen nem használtam fel mindet, így ez elég gazdaságos megoldásnak bizonyult. 
 A gyertyák bogyós gyümölcs illatú gyertyák. Próbálgattam többféleképpen az elrendezést, mert eddig mindig a tipikus szimmetrikus elrendezés mellett döntöttem, de idén úgy gondoltam, ez az egymás mellettiség jobban illik a koszorúnkhoz. Mindent ragasztópisztollyal rögzítettem a polisztirol félkoszorú alaphoz.
Ilyen lett hát a mi idei adventi koszorúnk,a ragasztószálak talán ha lehet még jobban ráerősítenek a rusztikus jellegére. Remélem tetszik Nektek ez a koszorú. az elkészítéséről videó is lett, amit itt tudtok megnézni. 

A koszorú egyébként a fehér LACK asztalunkon kapott helyet a nappaliban, alatta dm-es piros, és hópelyhes asztali futóval. Szerintem kicsit skandináv stílusú lett :)
Nézzetek be a többiekhez is, mert az ő kosorúik is nagyon klasszak lettek :

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett! Külön tetszik, hogy illatos gyertyákat tettél rá. :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik, pont az ilyen koszorúkat szeretem!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett! Gondolom sok munka is volt vele! :)

    VálaszTörlés