Mint bizonyára tudjátok, én vagyok az a lány, aki nem akart fogyózni, nem akart koplalni, szeretett enni, és teljesen jól elvolt a duci/kövér/dagi (kinek mi tetszik) testalkattal is.
Nem is igen akartam azt sem elhinni, hogy ettől bajom lehet. Bizonyára egyik kövér ember sem akarja ezt elhinni. Aztán elkezdődnek a gondok...
Először csak fáradékonyság, állandó kimerültség, levertség. Aztán már hányás, ájulások, magas vércukorszint is becsúszik. Az emésztésed sincs már rendben és az egész életed kezd ramattyá válni, az egészséged miatt.
Először még nem hiszed, hogy a kaja miatt van, aztán az orvosnál a kezedbe nyomnak egy diabéteszeseknek íródott füzetkét. Megelőzés...
Én nem akartam lefogyni, és nem akartam ezzel foglalkozni. De kellett. És kell. És mindenkinek kell.
Mert nem játék...
Amióta csinálom, nem ájultam el, csak egy vírusbetegség elkapásakor hánytam, és úgy fest, a tejre is visszaszokhatok. Talán.
Én nem arra bíztatom a dagi embereket, hogy fogyjanak le, mert nem szépek. Nem a kilótól függ a szépségünk. De az egészségünk függhet tőle.
Sajnálom, hogy pont nekem kell leírnom, és sajnálom, hogy azért mert nekem is függött tőle.
De sosem késő elkezdeni... lehet, hogy 10 kiló felesleg még nem veszélyes, és csinos vagy vele, és oké minden... de 20-30 kiló már nem frankó.
Ez egy mini sorozat lesz, mert
annál az outfit bejegyzésnél többen kértétek. Az első rész ilyen kis nyúlfarknyi, csak a miértekről szól, de talán ez is fontos. Remélem, hogy tanultok a hibámból, és ha vacakul vagytok, időben mentek orvoshoz, és változtattok. Mert egy pár kiló minusz is rengeteget számít!
Én 7,5 kilónál járok és tényleg... hatalmas a különbség.
A sorozat következő részében elárulom, hogyan étkezem. Ez akkor fog jönni, ha lefogytam 15 kg-ot, tehát félidőnél.
Remélem velem tartotok majd!
Puszi
