2013. július 27., szombat

DIY Adventures


Sziasztok!

Az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehetek a DIY Adventures-ben, mint vendégblogger. Köszönöm szépen:)
A mai részben házi kencéket fogunk mutatni Nektek.

Gondolkodtam rajta nagyon sokat, hogy mit készítsek. Eszembe jutottak különböző krémek, arcpakolások, radírok, végül mégis úgy döntöttem, a hajamra készítek valamit. Nem szerettem volna olyat, amit el lehet tenni későbbre, mert nem voltam benne biztos, hogy milyen lesz a hatása, és nem akartam pazarolni. Meg aztán a nyári melegben a tartósítószer nélküli kencékkel nem szívesen kísérleteznék.
Ezért egy egyszerű hajpakolást készítettem, az én töredezett hajamra pont megfelelőt.

Mi kell hozzá?


  • 2 dl sör
  • 1 kanál méz

A hozzávalókat jól össze kell keverni, majd a hajunkba masszírozni, és legalább 5-10 percig rajta hagyni. Ezután alaposan leöblíteni. Az öblítéshez használhattok (alma)ecetes öblítőt is, ha nagyon DIY hajápolást szeretnétek.

Lássuk mire mentem vele:

A pakolást könnyű felvinni, a sör könnyít az állagán. Felvitel után nem árt fóliába/törölközőbe csomagolni a fejünket, különben sajnos folyik. A kimosásnál alaposnak kell lenni, nálam teljesen csak a sampon hozta ki a hajból. A mézet alapjáraton nem szeretem, a sörrel meg nincs bajom, de azért a hajamon nembírom a sörszagot.:D
És a hatása?
A hajam puha, és fényes(ebb) lett. A nehéz kimosás és a kellemetlen illat miatt csak ritkán fogom használni (mondjuk havi 1x), de akit ez nem zavar: megér egy próbát. Ja, és még egy áldásos hatása: elbánik a korpával. Azt nem tudom, hogy a makaccsal mennyire, de az enyhe korpásodást gond nélkül kiiktatja:)

A többiek bejegyzéseit itt nézhetitek meg:

Hogy tetszik Nektek ez a pakolás? Próbáltátok már?:)

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ötlet ez is, még sosem mertem kipróbálni a sörös hajápolókat, de azt hiszem ezzel teszek egy próbát :) Örülök, hogy részt vettél a projektben :)

    VálaszTörlés
  2. ilyet már én próbáltam és jó! Klassz ötlet!

    VálaszTörlés
  3. De jó ötlet, ez a kombináció a szőke hajra ideális! :-)
    Mindenképp kipróbálom!

    VálaszTörlés