2014. szeptember 15., hétfő

TESCO online vásárlás - kipróbáltuk


Sziasztok,
ebben a bejegyzésben a TESCO online vásárlásról fogok írni nektek, mert ez még viszonylag új dolog, és gondolom sokatokat érdekel, hogy is zajlik ez az egész. A bejegyzésért (sajnos:D ) nem kaptam pénzt, nem szponzorál az üzletlánc, pedig nem bánnám, ha állnák egy-két vásárlásomat :D
Figyelem!
Hosszú bejegyzés következik.

Amikor Hódmezővásárhelyre költöztünk, ki kellett szakadnunk abból a kényelmes állapotból, hogy a kocsiból bevisszük a konyhába a cuccot, és kész. itt bizony három emeletet kell megmásznunk, és ráadásul kocsink sincs. Szóval cipekedtünk mi mindenhogy...gyalog, biciklivel, hátizsákban, bevásárlószatyorban, tényleg mindenhogy. De túl sűrűn kellett boltba járni, és mindig becsúszott 1-2 dolog, amire tulajdonképpen szükségünk sem lett volna.
Kacérkodtunk már előtte is az online tescoval, de valahogy mindig volt benne valami, ami visszatartott. Aztán találkoztam Marcsival, aki szintén így vásárol be, és minden kételyemet eloszlatta, hát rendeltünk. :D
Na de nem csacsogok tovább, rátérek a lényegre.
Az online felületet itt találod. 
Regisztrációt követően már vásárolhatsz is, tényleg semmi, de semmi bonyolult nincs benne. Bepakolod a kosaradba a termékeket, amiket keresősávval kereshetsz meg, és ráadásul még ár szerint növekvő sorba is rendezheted őket. Szerintem ez szuper hasznos, én mindig így csinálom, mert szerintem így a legjobb spórolni.
Kész bevásárlólistával ülök le a gép elé, és tételesen rákeresek mindenre. Ha bepakoltam a kosárba azt, ami a listámon szerepelt, átböngészem az "Akció" fül alatt lévő termékeket. Innen csak akkor rendelek külön, a listán felül, ha valami NAGYON jó áron van.
Ez egyébként általában megtörténik, mert mindig van 1-1 kihagyhatatlan akció, de akkor sem veszek semmi olyat, amit nem fogunk elhasználni.
Ha befejeztük a vásárlást, akkor választhatunk idősávot. A napok 2 óránként vannak beosztva, és kiválaszthatjuk, mikor jöjjön a futár. Az idősávok reggel 8tól este 10-ig vannak, és általában a reggeli órákban a legdrágább a kiszállítás, 499Ft. Mi mindig este rendeltünk, mert ilyenkor megússzuk 299Ft-ból, ennyit meg nagyon is megér, hogy felcipeljék nekünk a harmadikra, és ne kelljen vele szenvednünk.
Fizetni csak kártyával lehet, előre is (ezt nem ajánlanám), és akkor is, amikor kihozzák. Azért jobb az utólag fizetés, mert van, amikor nincs 1-1 termék, és hoznak helyette másikat, és azt ha nem szeretnéd, nem kell elfogadnod, de egyszerűbb a tranzakció, ha azt csak akkor lehúzza a számláról, és a kevesebb összeget fizeted ki :)
A helyettesítő termékek, és a közeli lejáratúak egyébként kék zacskóban érkeznek így könnyebb őket megkülönböztetni, és a közeli lejáratút is nyugodtan visszaküldheted, ha nem kéred.
A zacskókért (minden külön van szépen zacskózva) egyébként NEM számítanak fel felárat.
A futár egyébként felhozza a lakásba a cuccot, megkérdezi hova teheti, ilyen ládákban, és amíg ő lemegy a cuccért, meg intézi a számlát, stb. Te átnézheted, hogy minden rendben van-e. mi elsőre féltünk pl. a húsrendeléstől, de azzal is minden rendben volt. A futárok nagyon segítőkészek, udvariasak, rendesek. Ha valami nem tetszik, visszaküldheted. Én küldtem már vissza helyettesítő terméket, mert a duplájába került volna az eredetileg rendeltnek, és ekkor is teljesen készségesek voltak, már vonták is le a számláról. 
Egyébként jégkrémet is rendeltünk már, és az is hidegen érkezett, a gyümölcsök is frissek voltak. És a futárok akkor is kedvesek voltak, amikor egyszerre hoztak fel 6 üveg ásványvizet, 4 üveg üdítőt, és 5 kg lisztet. 
És a legjobb, hogy a vásárlások után DUPLA clubcard pont jár.
Mi nagyon meg vagyunk elégedve a szolgáltatással, nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek.
Az egyetlen, ami számomra negatívum, és jobbá lehetne tenni vele a szolgáltatást, ha elfogadnának pl. Erzsébet utalványt, vagy más étkezési jegyet

még ilyen hűtőmágnesgyűjtő könyvet is kaptunk ajándékba

Ha bármi kérdésetek van, szóljatok, kérdezzetek, próbálok rá válaszolni. :)

18 megjegyzés:

  1. végre írt valaki erről. otthon voltam gondolkoztam ezen,hogy kéne online rendelni,de valamiért lemondtam róla. aztán cipeltem gyalog haza a cuccokat.szeretek a tescoban vásárolni,de ahol én lakok onnan gyalog pont kiesik.
    tetszik a bejegyzésed,legközelebb tuti kirpóbálom.köszi!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem érdemes. Annyira megkönnyíti a dolgokat :)

      Törlés
  2. De jó, hogy írtál erről! Én annyira idegenkedtem tőle, nem szeretek online rendelni, az a típus vagyok, aki szereti megnézegetni, megfogdosni az árut, de ezzel most kedvet csináltál az online rendeléshez. Nagyon tetszik, hogy felhozzák a cuccokat, mi is a harmadikon lakunk és ráadásul lift sincs, nekem a tüdőm kiszakad, férjemnek meg az oldala, mire felhozzuk a motyót, jó lenne egy ilyen könnyebbség. Még egyszer nagyon köszi, irtó hasznos volt ez a bejegyzés! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha hasznosnak találtad. :)
      nálunk sincs lift, egy katasztrófával ér fel felhozni ide egy zsugor vizet pl. Elég volt költözködéskor a cipekedés :D
      Én is idegenkedtem, de annyira jó, szerintem azt a 300Ft-ot nagyon megéri! :)

      Törlés
  3. Nagyon hasznos és hihetetlenül kényelmes dolog. Én csak azért nem szoktam így bevásárolni, mert egy percre van a bolt, annyi séta nem árt néha, az emeletre felmászni meg nem kell. Azt nem tudtam, hogy kiszállításkor is lehet bankkártyával fizetni, ettől egyszerűbb már nem is lehetne, a 300 Ft szállítási díj meg igazán nem sok. Az viszont negatívum, hogy kétszer annyibe került a helyettesítő termék, na de a boltban sincs mindig mindenből, ami épp kell.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, viszont amikor mondtam, hogy így nem kérem, szó nélkül tudomsul vették, és nem kérdezték, miért nem. Szóval ez jó :)

      Törlés
  4. Az ország Tescoinak legalább a felében jártam már.Utálom:már nem olcsó, és a tipikus kizsigerelő multi prototípusa.Ennek ellenére elismerem,hogy az online vásárlást jól kitalálták.Márcsak azért is,mert sokan vagyunk már akiknek nem élvezet egy óriási boltban órákat elverni vásárlással.Mi negyediken lakunk,és bár van autónk,jó lenne ha nem kéne cipekedni.De sajnos árban nem versenyképes.A párom Lidl és Penny vásárló,én az Aldiba szeretek járni.Aki még abbana hitben él,hogy a Tesco olcsó,ajánlom nézzen egy kicsit körül máshol:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pont az Aldit nem szeretem. :D
      Szerintem egyébként ez emberfüggő is, ki hol szeret vásárolni. Mi a Lidl-ben szoktuk venni pl. nekem a laktózmentes tejet, de nálunk sajnos most bezár 1 hónapra, felújítás miatt. És ez az egy Lidl van a városban. A pennyben ritkábban vásárolunk, de nincs vele gondunk. :)

      Törlés
  5. Mennyi időn belül szállították ki? Van minimális vásárlási összeg? Ez nagyon szuper, munkaidőben elintézhetném a bevásárlást. :D Egy "időpazarlással" kevesebb. Arról nem is beszélve, hogy így nem kívánok meg annyi mindent, és vásárolok össze-vissza. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Másnap hozták ki, de arra a napra kéred, amelyikre szeretnéd (másnaptól egy hétig).
      Nincs minimális összeg, de szerintem főként akkor éri meg, ha nem 1-1 dolgot veszel, mert ugye a szállítást ki kell fizetni :)

      Törlés
    2. Igaz, de ha csak 299 a szállítás, még 1-2 ezerért is megéri rendelni, főleg, ha ebben már van 1-2 zsugor víz, :) mert ugye 1l benzin többe kerül, és nem is biztos, hogy megjárom vele a tescot... :S

      Törlés
  6. Nagyon jó ötletnek találom, de sajnos nálunk nem elérhető a szolgáltatás. Mondjuk szerintem ez azért elég gáz, tekintve, hogy Debrecen a 2.legnagyobb város az országban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én úgy tudom, folyamatosan próbálják kiterjeszteni a szolgáltatást. hozzánk Szegedről hozzák a rendelést :)

      Törlés
    2. miskolcon sincs még sajna, pedig ez meg a 3. legnagyobb város. úgyhogy kérjük szépen az online szállítás kiterjesztését! :) nekem nagyon szimpatikus, én szeretek netről rendelni. és kolisként, kocsi nélkül sokkal kényelmesebb lenne a vizeket megrendelni akár nagyobb mennyiségben, mint zsugoronként leizzadva cipekedni. :D

      Törlés
  7. Az ötlet zseniális vizsont nem igazán kedvelem a Tesco-t. Drága is és például a zöldség/gyümölcs részleg általában nem tetszik. A húsok mondjuk szépek szoktak lenni. De jó tudni hogy van ilyen szolgáltatás, gyorsan csekkolom is hogy felénk szállítanak-e, mert bár már van autónk, de lehet lassan szükségem lesz rá hogy házhoz hozzák a cuccokat főleg ha sok minden kell, mosószerek, víz, tej meg ilyenek. Mert zsemléért még csak leugrok majd szembe a pékségbe, de mi lesz a többivel? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi a zöldség gyümölcsöt itt szoktuk venni a sarki zöldségesben, de ha rendelünk, általában rendelünk, szőlőt a tescoból, esti nasinak :D
      És ez eddig mindig kifogástalan minőségű volt szerencsére.

      Törlés
  8. Szép részletesen leírtad. :)
    Továbbra is csak ajánlani tudom mindenkinek az online bevásárlást! Nekem csak jó tapasztalataim vannak. :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon hasznos bejegyzés volt! Még soha nem próbáltam így vásárolni, és sokszor szenvedtem már emiatt, amikor gyalog kellett hazacipelnem egy rekesz ásványvizet - ezentúl viszont ki fogom próbálni az online rendelést! :) Köszi a tippet!

    VálaszTörlés