2015. július 27., hétfő

A bűvös 25-ös


Hát eljött ez a nap is, ma negyed évszázados lettem. El sem tudom igazán hinni, hogy már itt tartunk. Tegnap még óvodába jártam, tegnap még gimis voltam, tegnap még főiskolára jártam. De hogy fért bele mindez a tegnapba?
Lehet, hogy mégis eltelt ez a 25 év...

Amikor kicsi voltam, vagy inkább kisebb, már akkor is volt 5, és 10 éves tervem. Sok mindent terveztem, és sok mindent meg is valósítottam. És persze sok mindent nem.
Volt amit jól tettem, és volt, amit megbántam. 
Van, aki hiányzik, és van aki jó, hogy kilépett az életemből. És beléptek olyan személyek, akik nélkül biztosan kevesebbet érnék.
Sok mindent terveztem, hogy milyen lesz majd, amikor elérem ezt a kort. Persze van, amit álmomban sem gondoltam volna.
Úgy képzeltem, hogy 25 évesen együtt élek majd "életem szerelmével", lesz egy kiskutyánk, valamelyik vidéki városban fogunk élni, lehetőleg Székesfehérváron, talán már össze is leszünk házasodva. Azt a munkát fogom végezni, amit szeretek, lesz egy diplomám, és nagyon-nagyon boldog leszek.
Ha végignézem ezt a listát, kicsit büszke vagyok, mert sok mindent sikerült elérnem. Nyilván van, amit nem egyedül, hanem segítséggel, de mégis elértem, és szerintem ez egy jó dolog. 
25 vagyok, együtt élek valakivel, akire teljesen ráillik az idézőjeles megfogalmazás, bár vidéki városban élünk, de nem Székesfehérváron. Nem vagyunk összeházasodva, ami azt illeti, eljegyezve sem, de nagyon boldogok vagyunk. Van diplomám, egy olyan szakmáról, amit életem végéig is szeretnék csinálni, és bár most sajnos nem ez a munkám, csak egy közeli ismerőse ennek, de tudom, hogy az az én utam, és még visszatérhetek rá, és ha nincs is még egy tündéri kiskutyánk, azért elég boldogok vagyunk. :)
Van egy hobbim, amit éve óta csinálok, mégsem unom. Nagyon szeretem a blogot, és a csatornát, és persze Titeket is. 
Tulajdonképpen nincs okom panaszra.
Nyilván nekem is voltak sötétebb időszakaim, de 25 év hosszú idő ahhoz, hogy ne legyenek. Nyilván vannak dolgok, amiket megbántam, és máshogy csinálnék, de amikor elkezdek azon gondolkodni, mit vártam az élettől, és hol tartok már benne, mindig csak azt érzem:
elégedett vagyok.
És másra talán nincs is szükség.

A szülinapom mindig nagyon várom, erre az okom is megvan. Kiskorom óta hatalmas fordulópont az életemben. Sok minden változott a szülinapomon. A hatodik szülinapom másnapján például egy teljesen új, és elsőre talán félelmetes, de mindenképpen jobb életet kezdhettünk Anyukámmal, és a nővéremmel. Remélem ez a születésnap is egy fordulópontot hoz a számomra, és valami új, valami jobb kezdődik majd el. Még ha nem is úgy, ahogy én elterveztem...

Köszönöm, hogy velem töltöttetek az elmúlt életem 25 évéből NÉGYET. Ez rengeteg, és rengeteg hálával tartozom emiatt.
Puszi!

36 megjegyzés:

  1. Legyen ma nagyon szép napod!Boldog Szülinapot Rami ! :)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Szülinapod alkalmából a legszebbeket,legjobbakat kívánom Neked,kedves Rami! :)
    Legyen csodaszép a születésnapod!:)
    Pusz és ölelés

    VálaszTörlés
  4. Boldog szülinapot, Rami! <3
    Kívánom, hogy a blogod is megérje a félévszázados kort! ;-)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon boldog szülinapot kívánok, és minden szépet, jót, és hogy alakuljanak továbbra is terv szerint a dolgaid! :)

    VálaszTörlés
  6. Boldog szülinapot, Rami! :)
    Nagyon jó volt olvasni, és főleg az "elégedett vagyok" részt olvastam el többször. :)

    VálaszTörlés
  7. Jaaaaaj <333333 Itt nincs dinnye, amit beszúrhatnék :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. <3 :D
      Nem baj, kibírom. :(
      De hogy még a koala is lemaradt :D

      Törlés
  8. Nagyon boldog szülinapot! :)

    VálaszTörlés
  9. Boldog Születésnapot kívánok neked Rami! :) A képek nagyon aranyosak!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon boldog születésnapot kívánok Rami! :) Tetszett ez a kis életszakasz értékelő bejegyzés, és jó volt azt látni, hogy pozitív a kicsengése a nehézségek ellenére is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. :)
      Igen, néha kellenek ilyenek, hogy kicsit magunkat is helyre tegyük. :)

      Törlés
  11. Boldog szülinapot! Örülök, hogy elégedett vagy, jól csinálod a dolgokat és biztos, hogy sok mindent meg fogsz valósítani a terveidből!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. :)
      Remélem igazad lesz!:)

      Törlés
  12. Boldog születésnapot kívánok, Rami! Jó volt olvasni, hogy elégedett vagy. :)

    VálaszTörlés
  13. Boldog születésnapot Rami! Nincs ennél jobb érzés, mikor elégedettség tölt el, mert mindent összevetve ott tartasz és azzal, akivel és ahol "megálmodtad" annak idején!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :)
      Igen, néha át kell gondolni ezeket a dolgokat, hogy lássuk, nem is haladunk olyan rosszul. :)

      Törlés
  14. Boldog születésnapot Rami! Kívánom a legjobbakat, és egy cuki kis kutyát:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :)
      Kell az a kis francia bulldog :D

      Törlés
  15. Nagyon sok boldog születésnapot, Rami. :)

    VálaszTörlés
  16. Boldog születésnapot kívánok! :)

    VálaszTörlés
  17. Mostantól aktív szemránckrém használatot kívánok neked, és a ráncok a sok mosolygástól alakuljanak ki :P A botoxot meg felejtsd el :P

    www.neon-rider-world.blogspot.com

    VálaszTörlés
  18. Nagyon Boldog Szülinapot Rami!!!

    VálaszTörlés
  19. Isten éltessen sokáig örömben és boldogságban!

    VálaszTörlés