2015. július 5., vasárnap

Essence körömlakk szárító cseppek


Sziasztok,
a mai bejegyzésben egy olyan termékről szeretnék Nektek beszámolni, amit Katy ajánlott nekem. Valószínűleg enélkül sosem próbáltam volna ki, szóval nagyon köszönöm Katy! :)

A termék pipettás, cseppentős kiszerelésben kapható. Szerintem ez nagyon praktikus, mert volt már szerencsém fújkálós kiszereléshez is, és az szerintem kevésbé jó, mivel sajnos több megy mellé mint a körmünkre.
Egy-két cseppet kell cseppenteni a frissen festett körömre, és azt ígéri, 60 másodperc alatt megszárítja, ami igaz is. Gyorsan szárad, így nem fenyeget a veszély, hogy belenyúlunk. 
Az egyébként nehezen száradó körömlakkokkal is elbánik. 
Próbáltam már alvás előtt is, mert kíváncsi voltam, "párnanyomatos" lesz-e a körmöm. Szerencsére nem lett az.
800 Ft-os áron kapható szerintem sokáig elég lesz, bár én nyilván nem festem minden nap a körmöm.
Kicsit olajos a termék, ennek köszönhetően a körömágybőrt is ápolja, ami nekem külön öröm, mert így nem kell erre külön terméket, és figyelmet fordítani.

Összességében véve nem is tudom, hogy élhettem eddig e nélkül a termék nélkül, mióta megvan, minden lakkozáskor használom, nagyon megkönnyíti a dolgomat.

Ti használtátok már ezt a terméket? Vagy más márka hasonlóját? Mi a véleményetek? Ti enélkül is megvagytok?

8 megjegyzés:

  1. Ez nekem is megvan. Nem tudom az első használatnál mi történt, de akkor nem működött, nem úgy működött ahogy kellett volna...félre is raktam egy időre, aztán most a napokban vettem elő megint...semmi panaszom nem lehet rá, tényleg nagyon jó kis cucc! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, mi lehetett a baj, de örülök, hogy megoldódott. :)

      Törlés
  2. Én is nagyon szeretem ezt használni, hasznos kis termék:)

    VálaszTörlés
  3. 60 másodperc alatt szárít? Hihetetlen. Nem volt még hasonló termékem sem, meg szoktam várni azt a fél órát lakkozás után, míg száradok, közben filmet nézek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg szupergyors. :)
      Nekem enélkül sajnos mindig sikerült belenyúlnom.

      Törlés
  4. Húú! Elég kecsegtető, hogy az egyéb jó tulajdonságai mellett még a körömágybőrt is ápolja! Ha elfogy a kedvenc gyorsan száradó fedőlakkom, lehet én is teszek egy próbát ezzel. :)

    VálaszTörlés