2015. július 6., hétfő

Nyereményjáték! (LEZÁRVA)


Sziasztok,
a newdress megint felajánlott egy összeget, hogy rendelhetek Tőlük, és úgy gondoltam, ezt most inkább nem magamra, hanem Rátok  fordítanám, így választottam Nektek pár dolgot, amit meg lehet nyerni. Vettem még hozzá egy-egy Moyra lakkot, és szerintem egészen klassz kis csomagot sikerült így összehozni. Az egyiket itt, a másikat youtube-on lehet megnyerni.

Ez az itt megnyerhető csomag. Egy hét részes ecsetszett (pirosító ecset, lapos ecset, szempilla- és szemöldökfésű, ferde ecset, hajlított végű ecset, applikátor, szempillakefe), egy statement nyaklánc, és a Moyra Gel Look kollekcióból a Rosette árnyalat.


Amit ehhez tenni kell:
Feliratkozni a blogra, és kommentben megírni, milyen néven tetted ezt meg. 
Ezen kívül természetesen lehet plusz esélyeket szerezni, az alábbiak szerint:
Ez mind-mind +1 esélyt ér, így összesen 7 (1+6) eséllyel lehet indulni.
Természetesen lehet mindkét csomagért is indulni, de egy ember csak egy csomagot nyerhet.
A játék 2015. július 20-ig tart. A youtube-on ez a csomag kerül kisorsolásra:




A játék nyertese Moon Angel.

111 megjegyzés:

  1. Szia Rami!

    1) GFC: Annie néven követlek
    2) Facebook-on: Krizsán Enikő néven
    3) Insta: annie404
    4) ASK fm: Krizsán Enikő @Annie707 néven kérdeztem
    5) Youtube: Enikő Krizsán néven


    VálaszTörlés
  2. Szia Rami :*
    Tibor Marcinkó néven követlek. Facebookon is ugyan így:)
    Insta: marcinkoviki
    Youtube: Szintén Tibor Marcinkó :)
    AZ apukáméról vagyok bejelenkezve de egyénként Viktória vagyok :) Pusz:*

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Szia:)
    Dorina Antal néven követlek a blogodon
    Facebook-on like + megosztás: Dorina Antal
    Instagram: dorinazia
    Twitter: dorina.†
    Youtube: Dorina Antal
    ask.fm: Dorinaa Antal (@dorinaziaa) kérdeztem

    VálaszTörlés
  5. Szia Rami! :)
    Szeretnék jelentkezni a nyereményjátékra:
    Szidi Farkas néven követem a blogod.
    Facebookon Szidónia Farkas néven lájkolom az oldalad.
    Instagramon szidi.farkas néven követlek.
    Youtubeon Szidi Farkas néven.
    Köszi a lehetőséget, szuperek a nyeremények. :)

    VálaszTörlés
  6. Szia! Csudijó kis nyereménycsomagokat állítottál össze! Nem halmozom az élvezeteket, én csak a blogos csomagért indulnék. :D
    Az alábbi helyeken követlek ZsebBosziként:
    - Blog
    - Instagram
    - Youtube

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    - feliratkoztam a blogra Alexandra Farsang néven
    - facebookon likeoltam Alexandra Szanii Farsang néven
    - feliratkoztam instagramon szaniimanoo néven
    - feliratkoztam twitteren szaniibunny néven
    - feliratkoztam youtubeon Alexandra Farsang néven
    - kérdeztem ask.fm-en elveszettlany néven
    - megosztottam a facebook bejegyzést Alexandra Szanii Farsang néven

    Köszönöm a lehetőséget, klassz nyeremények :)

    VálaszTörlés
  8. Szia Rami!
    Nagyon köszönjük ezt a kedves gesztust! :)
    Blog: Nóra Földvárszki
    Facebook: Nóra Földvárszki és Sweet things by Norah
    Insta: norah8051
    Youtube: f norah
    Twitter: Norah8051

    VálaszTörlés
  9. Szia! :)
    Blog, FB: Bokor Boglárka.
    Insta és Youtube: bokorbogi93
    Twitter: bokorboglrka
    Köszi a lehetőséget! Szuper nyeremények! :)

    VálaszTörlés
  10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  11. Szia Rami! :)
    Szeretnék jelentkezni! Feliratkoztam a csatornára Varga Maryann néven.
    Lájkoltam a facebookon Varga Mariann néven (+1), fel vagyok iratkozva
    instagramon vargamariann néven (+1), a blogon Varga Maryann néven (+1

    VálaszTörlés
  12. Szia Rami! :)
    Szeretnék jelentkezni! Feliratkoztam a csatornára Varga Maryann néven.
    Lájkoltam a facebookon Varga Mariann néven (+1), fel vagyok iratkozva
    instagramon vargamariann néven (+1), a blogon Varga Maryann néven (+1)

    VálaszTörlés
  13. Szia!
    Blog: Karina Lampert
    Facebook like+ megosztás: Lampert Karina
    Insta:lampert_karina
    Youtube: Karina Lampert

    VálaszTörlés
  14. Szia ^-^
    blogon: Nina Toro
    instán: ninannatoro
    twitteren: HKnyusz
    youtubeon: Nina Toro
    facebook: Nina Törő
    köszi a lehetőséget ^-^

    VálaszTörlés
  15. Szia Rami! :)
    Szeretnék jelentkezni a játékra!
    -Nikxa néven vagyok feliratkozva a blogra
    - Fb-n Koni Nikolett Judit néven követlek
    - Koni Nikolett Judit néven osztottam meg a játékot fb-n ( https://www.facebook.com/koni.nikolettjudit/posts/801195019994215?pnref=story )
    - instagramon nikyykoni néven követlek
    - twitteren Nikyy Koni néven követlek
    -youtubeon Nikyy Koni néven vagyok feliratkozva
    - kérdeztem ask.fm-n knikolett23 néven
    Nagyon kedves tőled,hogy gondoltál ránk is és köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rami nem működött rendesen az ask ezért a kérdésem már Niki néven szerepel nálad(meg is válaszoltad csak nem szerettem volna ha keresed a kérdésem esetleg és nem találod azon a néven)! :)

      Törlés
  16. Szia Rami!
    Blog: Varga Lilla
    Facebook, lájk: Varga Lilla
    Instagram: lrgvl
    Twitter: Varga Lilla
    Youtube: Varga Lilla
    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  17. Szia Rami♥ Szeretnék jelentkezni a nyereményjátékra!
    •Beauty World Sziszi néven vagyok feliratkozva a blogodra
    •Facebookon Spisják Szilvia Kóti Jocó néven lájkoltam
    •Instagramon Szilvaszilvia01 néven követlek
    •youtubeon Beauty World Sziszi néven vagyok feliratkozva
    Köszönöm a lehetőséget!..

    VálaszTörlés
  18. Szia!

    Móni néven követlek
    instagram: orszii
    twitter: OrszagMonika
    youtube: orszag01

    Köszi a lehetőséget!:)

    VálaszTörlés
  19. Szia Rami!

    1) GFC: doroffee néven követlek
    2) Facebook-on: Dorottya Zsófia Bacsi néven
    5) Youtube: dorottyazsofia néven

    VálaszTörlés
  20. Szia!
    Youtubeon Emőke Péter néven követlek, valamint facebookon és a blogon is ugyanezen a néven találsz meg!

    VálaszTörlés
  21. Szia Rami!

    A blogot dorajankovics néven követem.
    Facebookon Dóra Jankovics néven követlek.
    Instagrammon dorika0812 néven követlek.
    Youtube-on Dóra Jankovics néven követlek.
    Köszi a lehetőséget.

    VálaszTörlés
  22. Szia Rami, silviebo néven feliratkoztam itt
    +FB-on követem a blogot
    +instán
    +twitteren lipstickhurricane néven követlek
    +youtube-on Szilvia Botos
    +kérdeztem ask-on mint lipstickhurricane
    + a blogom oldalával megosztottam a játék felhívást :)

    köszönjük a játékot, jó fej vagy, hogy gondoltál "ránk" :-)

    VálaszTörlés
  23. Köszi a lehetőséget! :) Szuper a csomag! ^^

    A blogon Moon Angel néven követlek.
    fb: Anna Angel
    Insta: MissMoonAngel
    Ask.fm-en Moon Angel néven kérdeztem.
    Twitter: Moon Angel
    Youtube:Anna Angel
    fb megosztás: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=917254848335438&id=167171090010488

    Még egyszer köszi! :)

    VálaszTörlés
  24. Szia Rami:)♥
    Feliratkoztam a blogra ildikó Farkas néven.
    +Facebook lájk: Ildikó Farkas
    +Feliratkozás instagramon: farkasildii
    +youtubeon: ildikó Farkas
    +Kérdés névvel ask.fm-en: Farkas Ildikó

    VálaszTörlés
  25. Köszi a játékot Rami! \0/

    A blogon Nico néven követlek, instagramon pedig sweetcherrypanda néven. :)

    VálaszTörlés
  26. Szeretnék jelentkezni! Feliratkoztam a csatornára Kitti Horváth néven.
    Lájkoltam a facebookon Kitti Horváth néven (+1), fel vagyok iratkozva
    instagramon @horvathkittiii néven (+1),
    twitteren @horvathkittiii néven (+1),
    a blogon Kitti Horváth néven (+1),

    VálaszTörlés
  27. Sziia szeretnék jelentkezni ha esetleg 2x küldtem el ne haragudj sz azért van mert 1 nem jelezte ezért próbálkozom még 1x :) Bei Fias néven követlek :)

    VálaszTörlés
  28. Szia, köszi a lehetőséget!:)
    A blogon Ziliz néven követlek, Facebookon Zémeli Regi néven lájkoltam és megosztottam.

    VálaszTörlés
  29. Szia! :)
    - Feliratkoztam a blogra Hegedüs Mariann néven.
    - Facebook lájk: Hegedüs Mariann
    - Feliratkozás instagramon: hmariann567
    - youtubeon: Bubuuu567 :D
    - Twitter: h_mariann1

    VálaszTörlés
  30. szia! szeretnék jelentkezni!
    Jázmin Stupek néven követlek a blogon,
    instagramon stupek_jazmin néven követlek,
    like-oltam a facebook oldalt Jázmin Stupek néven
    fel vagyok iratkozva youtube-on Jázmin Stupek néven.

    köszi a lehetőséget!! :) <3

    VálaszTörlés
  31. GFC-n norcsoo néven követlek
    Facebook-on Nóri Korán néven
    Instagramon norcsoo_ néven
    Twitteren koran_noree néven követlek
    ASK fm-n NoriKoran néven kérdeztem
    Youtube-on Nóra Korán néven vagyok feliratkozva a csatornádra

    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  32. Szia!
    Szeretnék jelentkezni! :)

    - Feliratkoztam a blogra Kitti Kulics néven.
    - Facebook lájk: Kitti Kulics
    - Feliratkozás instagramon: kittuskulics
    - youtubeon: Kitti Kulics

    VálaszTörlés
  33. Szia Rami!

    1) GFC: Zita Nagy néven követlek
    2) Facebookon: Nagy Zita néven
    3) Instagram: fairyfelicita
    4) ASK fm: fairyfelicita néven kérdeztem
    5) Youtube: fairyfelicita
    6) Twitter: fairyfelicita
    7) Facebook bejegyzésnek a megosztása: https://www.facebook.com/fairyfelicita/posts/10152912608281680?pnref=story

    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  34. Szia Rami!
    Szeretnék jelentkezni de mindenek előtt előre is Boldog Szülinapot kívánni!! :-)

    ♦Blogot Nixon néven követem,
    ♦ Fb-n Bizsumania blog néven követlek, lájkoltam és osztottam nyereményjátékot.
    ♦Instagram-on keresztül bb_nixon néven,
    ♦Fb megosztás linkje: https://www.facebook.com/pages/BizsuMania-blog/977117002320010#

    VálaszTörlés
  35. Szia. Szeretnék jelentkezni a nyereményjátékra. :)
    Régóta követem a blogod és mindenhol ahol csak tudlak. Andrea Pásztor néven és szintén ezen twitteren, youtuben. Andi Pásztor néven pedig fb-n. Instragram: @pasztor_andi
    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  36. Szia!
    Bidzso75 néven követem a blogodat GFC-n és Instagramon.
    Twitteren @k_bidzso75, Facebookon Kolip Krisztina és Youtube-on K K néven követlek.

    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  37. Szia!
    A blogon M. Noémi néven követlek,
    Instagramon @missmacskusz néven,
    Youtube-on missmacskusz néven,
    és Facebookon missmacskusz néven lájkoltalak.

    Nálam is fut egy nyereményjáték, ha van kedved, jelentkezz :) : http://missmacskusz.blogspot.hu/2015/07/nyeremenyjatek-2015-07-26-ejfelig.html

    VálaszTörlés
  38. szioo :)
    Facebook: Dalma Bazsó
    Insta: Dalmickoo
    Twitter:Dalmicko
    Youtube:Dalma Bazsó
    Fb megosztás: https://www.facebook.com/BazsoDalma22/posts/876574349062677
    Ask.fm: nem vagyok regisztrálva :/ :))

    VálaszTörlés
  39. Szia Rami! :)

    A Blogot M. néven követem.
    FB lájkolás Nagy Mátka néven történt meg.
    Instgramon m.egyszerukormok néven követlek.
    YouTube-on Mátka Nagy néven iratkoztam fel.

    Köszi a játékot. :)

    VálaszTörlés
  40. Szioo:)
    Blog: Fanni Beauty
    Facebook: Fanni Horváth
    Instagram: fanniwarri
    Youtube: Fanni Beauty
    Köszi a lehetőséget és h gondoltál ránk! ♥

    VálaszTörlés
  41. Hello szia! Én is szeretnék jelentkezni.Ésakkor:

    Blog: Krisztinka
    Facebook: Kertész Krisztina
    Instagram: krisztie
    Youtube: krisztie
    Twitter: k_krisztike

    Köszönöm a lehetőséget! Fortuna legyen velem mostmár csak :)

    VálaszTörlés
  42. Szeretnék jelentkezni! Feliratkoztam a csatornára aliz molnár néven.
    Lájkoltam a facebookon Alíz A.Molnár néven (+1), fel vagyok iratkozva
    instagramon aliz.a.molnar.9 néven (+1),
    twitteren Alíz A.Molnár néven (+1),
    a blogon moliza néven (+1).

    VálaszTörlés
  43. Szia Rami! Szeretnék jelentkezni én is:)
    Fel vagyok iratkozva youtubeon, FBon és itt, a blogon is rád, Szanyi-Nagy Sára néven.
    Köszi a lehetőséget:)

    VálaszTörlés
  44. Szia Rami :)
    Szeretnék jelentkezni!
    Facebook: Bettina Nagy
    Youtube: Bettina Nagy
    Blog: Bettina Nagy

    VálaszTörlés
  45. Szeretnék jelentkezni!
    A blogon Kis Anna néven követlek.
    Lájkoltam a facebookon Anna Kis néven.
    Fel vagyok iratkozva instagramon kisanna1121 néven.
    twitteren @bestarimistake néven.
    Feliratkoztam a csatornára Kis Anna néven.
    Köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  46. Enikő Mónika Hegedüs névvel követlek facen és blogon. Instán pedig 1988angie0523 :) És a második csomagra vágyok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Enikő!
      A második csomagra csak youtube-on lehet jelentkezni, itt az elsőre lehet.

      Törlés
  47. Szia.Szeretnék jelentkezni. :)
    A blogon Carol21 néven követlek.
    Youtube:Fábián Karolina
    Facebook.Karolina Fábián

    VálaszTörlés
  48. Szia!
    Szeretnék én is jelentkezni! :)

    - Feliratkoztam a blogra Gabriella Judit Tar néven.
    - Facebook lájk: Gabriella Tar
    - Feliratkozás instagramon: targabie
    - youtubeon: Gabriella Judit Tar

    VálaszTörlés
  49. Szia!
    Szeretnék én is jelentkezni! :)

    - Feliratkoztam a blogra Gabriella Judit Tar néven.
    - Facebook lájk: Gabriella Tar
    - Feliratkozás instagramon: targabie
    - youtubeon: Gabriella Judit Tar

    VálaszTörlés
  50. Hali:)
    Szeretnék jelentkezni:
    -blogon: Zsófia Hajdu
    -fb: Hajdu Zsófia
    -instagram: sophiehajdu
    -youtube: Zsófia Hajdu
    Köszi a lehetőséget,millió puszi!! 🙆💜💋

    VálaszTörlés
  51. Szia szeretnék jelentkezni:
    -blogon:Noémike Kenyeres
    -facebookon:Kenyeres Noémi
    -youtube:Noémike Kenyeres
    -facebook bejegyzés megosztása:Kenyeres Noémi

    VálaszTörlés
  52. Szia Rami! :)
    Szeretnék jelentkezni a nyereményjátékra:
    Sabau Tekla néven követem a blogod.
    Facebookon Tekla Sabau néven lájkolom az oldalad.
    Youtubeon Tekla 33 néven kovetlek.
    Köszi a lehetőséget, szuperek a nyeremények. :)

    VálaszTörlés
  53. Szia Rami!
    Nagyon köszönjük ezt a kedves gesztust! :)
    Blog: imadrii
    Facebook: Adri Szényi
    Insta: imadrii
    Youtube: a udrey
    Twitter: imadrii

    VálaszTörlés
  54. Szia Rami!
    Köszönjük a lehetőséget! (bár képzeld, a karácsonyi csomag sosem jött meg :(( )
    Blog: adrus
    facebook: adri hódi
    Insta: hodiadri
    Youtube: hodiadri

    :)

    VálaszTörlés
  55. Szia Rami!
    Szeretnék jelentkezni a játékra :) Feliratkoztam a csatornádra Erzsébet Eszenyi néven, lájkoltam a facebook profilod ugyanezen néven, (+1), fel vagyok iratkozva
    instagramon zsik_e néven (+1), a blogon is Erzsébet Eszenyi néven (+1) követlek :)
    megosztottam facebookon a bejegyzésed ugyancsak Erzsébet Eszenyi néven :)
    Nagyon köszönjük, hogy gondoltál ránk :)
    Puszi

    VálaszTörlés
  56. Szia Rami.
    Blog.: Nagy Zita
    Fb lájk.: Nagy Zita
    Instagramm.: nagyzitaa
    Twitter.: Nagy Zita
    Ask.fm.: Zita (ZitaNagy909)
    Youtube.: Nagy Zita

    VálaszTörlés
  57. Szia Rami!

    *Facebook lájk (zsoXcore / smink és ami hozzá tartozik néven)
    *Feliratkozás instagramon (zso_takacs néven), twitteren (zso_takacs néven), youtubeon (zsoXcore néven),
    *Ennek a facebook bejegyzésnek a megosztása: https://www.facebook.com/zsoxcore/posts/941118659292966

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lemaradt, hogy zsoXcore néven iratkoztam fel a blogodra :)

      Törlés
  58. Szia, kelbi néven követlek a blogon, Youtube-on és Facebookon pedig Taszler-Prikkel Bianka néven :) Köszi a lehetőséget, Bianka

    VálaszTörlés
  59. Szia
    Anna Boldizsár néven követemna blogod

    VálaszTörlés
  60. Szia! :)
    Szeretnék jelentkezni a nyereményjátékra!
    Követlek instagramon:harsanyizsofii
    Facebookon: Harsányi Zsófia
    Youtube: Harsányi Zsófia
    Blogodon: Harsányi Zsófia :)

    VálaszTörlés
  61. Szia!:)
    Szeretnék jelentkezni a nyereményjátékra.
    Blogon, Youtubon és Facebookon Ivett György néven követlek.Instagrammon @gy.ivett néven követlek.

    VálaszTörlés
  62. Szia! Szeretnék jelentkezni a nyereményjátékra!
    -Itt gabi1023 néven
    -Facebookon Szabó Gabriella néven
    -Youtubeon Gabriella Szabó néven
    -Instagramon pedig Aredhel23 néven követlek
    -Facebookon lájkoltam a nyereményjátékot
    -És ugyanitt meg is osztottam.
    Köszi szépen a lehetőséget! Szerintem egyre jobbak a videóid, csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  63. Szia! :)
    Szeretnék jelentkezni a nyereményjátékra:
    Kucsera Edina néven követem a blogod.
    Facebookon Kucsera Edina néven lájkoltam az oldalad.
    Youtubeon Kucsera Edina néven követlek.

    VálaszTörlés
  64. Szia, jelentkeznék én is! :)
    1. blog: Enikő Kéry
    2. facebook: Enikő Kéry
    3. instagram: enciikee97
    4. youtube: encsookaa13
    5. twitter: encii97

    VálaszTörlés
  65. Szió :) Szeretnék jelentkezni! ! Feliratkoztam a csatornára Dóra Varga néven. Lájkoltam a facebookon Varga Dóra néven (+1), fel vagyok iratkozva instagramon vargadori9 néven (+1), twitteren dorcsika néven (+1), a blogon Dórika néven (+1), kérdeztem ask.fm-en dorcsika9 néven (+1)

    VálaszTörlés
  66. Szia szeretnék jelentkezni❤ Mindent leírtam a youtube-on❤😘

    VálaszTörlés
  67. Szia :) Szeretnék jelentkezni!Követem a blogodat Drk Mrk néven.
    +Feliratkoztam a youtube csatornára Drk Mrk néven.
    +Lájkoltam a Facebookodat Márki Dorottya néven
    +Fel vagyok iratkozva instagramon markidorka néven
    +Követlek twitteren Marki Dorka néven
    +Kérdeztem ask.fm-en DorottyaMarki néven

    VálaszTörlés
  68. Szeretnék jelentkezni a játékra, Szalai Andrea néven követem a blogot, és facebookon szintén követlek.

    VálaszTörlés
  69. Szia Rami !☺
    Baffy Fanni néven követlek a blogodon
    Facebook-on like + megosztás: Baffy Fanni
    Instagram: baffyf4
    Youtube: Fanni Baffy

    VálaszTörlés
  70. Ágnes Takács néven követlek :)
    Facebook: Ági Takács
    Instagram: t_agnes96
    Youtube: LostWithout5SOS

    VálaszTörlés
  71. Bársony Tamara néven követlek blogon
    Facebookom like és megosztás Tamara Bársony néven
    Instagramon Tamara Bársony
    Youtube Bársony Tamara

    VálaszTörlés
  72. GDetti_81 követem a blogot és Gárdonyi Bernadett néven a youtube oldaladat :-)

    VálaszTörlés
  73. Szia!
    Szeretnék jelentkezni a nyereményjátékra!:)
    Éva Kovács néven követem a blogod
    Instagramon eviii_011 néven követlek
    Éva Kovács néven vagyok feliratkozva youtubeon

    VálaszTörlés
  74. Szeretnék jelentkezni a játékra! :)
    A blogot Orsi M. néven követem
    Instagramon morsolya2 néven követlek, youtube-on szintén Orsi M. néven követlek és megosztottam a nyereményjátékot a facebook oldalamon

    VálaszTörlés
  75. Szia!
    Szeretnék nevezni a nyereményjátékra!

    # Twitteren Molnár Adél/ adel649 néven követlek
    #Instagrammon Molnar.Adel.56 néven Követlek
    # Ask fm-esn kérdeztem tőled MolnarAdel649 néven
    # Megosztottam a facebook oldalamon ( Molnár Adél) a nyereményjátékot
    # A blogodon Molnár Molnár Adél néven követlek
    #Likeoltam a Facebook oldaladat
    # A youtube csatornádom Molnár Molnár Adél néven vagyok feliratkozva
    # Fecebook oldaladon is követlek


    Szép nyarat!

    Ui: az előző jelentkezésem nem ment el

    VálaszTörlés
  76. Szia Rami!
    Szeretnék a játékra jelentkezni!
    YouTube-on Anita Barta névan követlek!
    Ask. fm-en kérdeztem tőled Anita Barta @ Nituscinco néven!
    Követlek Facebookon Anita Barta néven!
    Blogodat szintén ezen a néven szoktam olvasgatni!
    Köszönöm a lehetőséget!
    anitablue@citromail.hu

    VálaszTörlés
  77. Szia!Itt a blogon Luca névvel követlek,instagram:lucaszigeti,facebook lájk+megosztás: Luca Szigeti,youtube:Luca Szigeti

    VálaszTörlés
  78. Szia Rami :)
    Szeretnék jelentkezni a játékra :)

    1. Feliratkozva : Becca Jasmine
    2. Facebook oldal belájkolva :) Nagy Rebeka (Liam)
    3. Instagramon követlek: @becky_nagy
    4. Twitteren követlek: @becky_nagy
    5. Youtube-on felirtakoztam: Becca Jasmine
    6. Askfm kérdezés is kész :) Nagy Rebeka (✔) @LiamJamesPayneLove
    7. Megosztottam :)

    Köszönöm a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  79. Szia Rami,szeretnék jelentkezni a nyereményjátékra.
    A blogodon követlek, Facebook osztva likolva, Youtubeon, Twitteren: Oszlács Diána Dóra néven.
    Instagramon: doradianaoszlacs néven
    Ask.fmen is kérdeztem tőled :Dóra néven
    Köszönöm a lehetőséget. :)

    VálaszTörlés
  80. Sziaaa :)
    Itt Dalma (: néven követlek!
    Facebookon Dalma Sánta néven lájkoltalak be.
    Instagramon daalmus néven :)
    Twitteren SntDalma néven követlek! :D
    Youtube-on meg Dalma Snt. néven vagyok feliratkozva!
    Köszönöm a lehetőséget! :D
    pusziii :)

    VálaszTörlés
  81. Szia.
    Szeretnék jelentkezni a nyereményjátékra! :)
    Itt p.kriszti93 néven követlek.
    Instagrammon krisztee1 néven.
    Youtube-on pedig Krisztee1 néven.
    Köszi a játékot :)

    VálaszTörlés
  82. Szia szeretnék jelentkezni! Itt követlek jucuska.10 néven! Insta: jucuska.10 (+1)! Kérdeztem ask-on jucuskaa00 néven (+1)! Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  83. Szia szeretnék jelentkezni! Itt a blogon jucuska.10 néven követlek! Insta: jucuska.10! Ask-on kérdés jucuskaa00 néven! Köszi a lehetőséget! Boldog szülinapot! Hány éves leszel?

    VálaszTörlés
  84. Szia! Kinga Szekeres néven követlek :)

    VálaszTörlés
  85. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  86. Szeretnék jelentkezni!:)

    Követlek a blogon Klaudia Dancs néven.
    Lájkoltam a Facebook oldaladat Dancs Klau néven.
    Követlek Instagramon dancsklau néven.
    Követlek Twitteren DancsKlau néven.
    Feliratkoztam a csatornádra Klaudia Dancs néven.

    VálaszTörlés
  87. Facebookon Keresztesi Csilla
    Youtubon bagoly1200
    Blogon is Keresztesi Csilla néven :)

    VálaszTörlés
  88. Szia Rami :)
    Feliratkoztam a blogodon Hasznosi Beáta néven
    Like-tam a facebookon Hasznosi Beáta néven
    Feliratkoztam a csatornádra Hasznosi Beáta néven

    VálaszTörlés
  89. Szia! :)
    Enikő Széles néven követlek a blogon.
    +: Facebookon Enikő Széles néven lájkoltam az oldalt.
    Enikő Széles néven iratkoztam fel youtube csatornádra.
    Twitteren enikehh néven követlek.
    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  90. Sziaa!! :)
    Jelentkeznék én is a nyereményjátékra itt is! :)
    1. blog: Dorina Dobosi
    2. facebook: Dorina Dobosi
    3.youtube: Dorina Dobosi
    😊 :)

    VálaszTörlés
  91. Szia! Boldog Szülinapot előre is! Klasszak a nyeremények, szeretnék jelentkezni. Feliratkoztam szeandi néven a Youtube-fiókodra és a blogodra, szintén ezen a néven követlek Instán és Szécsi Andi néven lájkoltalak FB-n és megosztottam a posztot! :) Köszi a játékot! :)

    VálaszTörlés
  92. Szia Rami!
    suram néven követlek a blogon.
    A Facebookot Mária Surányi néven lájkoltatam, és osztottam.
    A játék bejegyzést is megosztottam.
    A YouTube-ra Mária Surányi néven íratkoztam fel.
    A Twitteren Surányi Mária néven követlek.
    Köszi a játékot.

    VálaszTörlés
  93. Szia Rami, köszönjük a lehetőséget!
    Szeretnék jelentkezni!
    Feliratkoztam a csatornára Buchleitner Tünde néven.
    Lájkoltam facebookon Buchleitner Tünde néven,
    Fel vagyok iratkozva instagramra Dilla_heart néven,
    twitteren Lizike004 néven,
    A blogon Buchleitner Tünde néven,
    Megosztottam facebookon ezt a bejegyzést: https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=1093032974059833&id=100000594219273&_rdr

    VálaszTörlés
  94. szia, Veress Ilona néven követlek itt, a facebook-n

    VálaszTörlés
  95. Sziaa Rami!! <3

    Szeretnék jelentkezni! Feliratkoztam a csatornára Fanni Horváth néven.
    Lájkoltam a facebookon Fanni Horváth néven,
    fel vagyok iratkozva instagramon @fynny18 néven,
    twitteren Fanni Horváth (@FanniFynn) néven,
    a blogon Fanni Horváth néven,
    kérdeztem ask.fm-en Fannni18 néven,

    Köszi a lehetőséget!!
    Pussz: Fanni!! :**

    VálaszTörlés
  96. Szia Rami! Szeretnék jelentkezni a játékra én is ! Lívia Lénárt néven követlek Youtubon,blogon és Facebookon. Instagramon lenartlivia néven. Nagyon szuper,hogy megint lehet Nálad játszani :)puszi

    VálaszTörlés
  97. Szia Rami!
    Szeretnék a játékra jelentkezni itt is!
    Feliratkoztam a Youtube csatornádra Sarolta Márton néven.
    Likeoltam az oldalad Facebookon Bunny Pici néven
    Megosztottam a Facebookos nyeremenyjátékos képet Bunny Pici néven.
    Követlek Instagramon bunnypici néven.

    VálaszTörlés
  98. Szia Rami :)

    Az instagramodat Szandii27 néven követe.
    A twitteredet Szandii27 néven követem.
    A facebookos oldaladat Szandra Szücs néven lájkoltam és osztottam meg a bejegyzésedet.
    A YouTube csatornádat és blogodat World Sandy néven követem.
    Az ask.fm-en Szandii9727 néven kérdeztem. :)

    VálaszTörlés
  99. *Lemaradt, itt osztottam meg nyilvánosan :) https://www.facebook.com/Szucs.Szandra27

    VálaszTörlés
  100. Szia Rami !
    polgarszilvi néven követlek a blogon .
    Polgárné Dóczi Szilvia néven a facebookon .
    Polgárné D Szilvia @szilvi48 néven a twitteren .
    Szilvia Polgárné Dóczi néven a youtubon .
    Facebookon osztottam a bejegyzést : https://www.facebook.com/polgarnedoczi.szilvia/posts/932996310072661
    Köszi a játékot :)

    VálaszTörlés
  101. Szeretnék jelentkezni!☺

    - feliratkoztam a youtube csatornára Szintia Papp néven.
    - lájkoltam a facebookon Szintii Papp néven.
    - fel vagyok iratkozva twitteren rentaic2000 néven.
    - fel vagyok íratkozva a blogon Szintia Papp néven.
    - kérdeztem ask.fm-en Tiavook néven.
    - megosztottam a facebook bejegyzést Szintii Papp néven.

    VálaszTörlés
  102. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  103. Szia Rami :)
    A blogodat World Sandy neven követem.
    A Youtube csatornadat World Sandy neven követem.
    A twitteredet Szandii27 neven követem.
    Az instagramodat Szandii27 nevem követem.
    A Facebookodat Szandra Szücs neven lájkolták.
    A bejegyzésedet nyilvánosan Szandra Szücs neven osztottam meg.
    Az Ask.fm-en Szandii9727 neven kérdeztem toled. :)

    VálaszTörlés
  104. Szia Rami!

    Blog, Facebook, Youtube: Soós Eszter
    Instagram: soos.eszter
    Twitter: seszter

    VálaszTörlés
  105. Szia Rami! Köszi a lehetőséget! :)

    Blogon, youtubeon és facebookon Laura Matus néven követnek.
    Twitter: MLauu21
    Ask.fm: nutellaura21 néven kérdeztem.
    Instagtam : nutellaura21
    Megosztottam facebookon nyilvánosan.
    Mindent megcsináltam! :)

    VálaszTörlés
  106. Szia Rami! Köszi a lehetőséget! :)

    Blogon, youtubeon és facebookon Laura Matus néven követnek.
    Twitter: MLauu21
    Ask.fm: nutellaura21 néven kérdeztem.
    Instagtam : nutellaura21
    Megosztottam facebookon nyilvánosan.
    Mindent megcsináltam! :)

    VálaszTörlés
  107. Szia! blogon, facebookon, youtube-on, Keresztfalvi Erika néven követlek, a facebookon megosztottam Ask.fm-en a merészebb frizuráról kérdeztelek. Köszi a lehetőséget! Erika

    VálaszTörlés