2011. június 17., péntek

dm-es rendezvény

A MillaCsilla bloggerinájával, Csillával tegnap résztvettünk a dm egy rendezvényén, ahol főként a megújult S-he termékekről volt szó, de azért porondrakerült a többi dm-es termék is.
Alapvetően 20lány, és a barátnőik vehettek volna részt a rendezvényen, valamint mi ketten Csillával, de ennél jóval kevesebben jelentünk meg, ezt meg is beszéltük Csillával, hogy akik nem jöttek el, de regisztráltak, mennyire kiszúrtak azokkal, akik valóban szerettek volna részt venni, ugyanis így csak a helyet foglalták, megjelenés nélkül.
A rendezvényen az asztalokra S-he termékek voltak kitéve, ezeket tesztelhettük is, valamint egyet választhattunk közülük. Továbbá kaptunk egy ajándéktáskát, aminek nagyon örültünk mindketten (meg persze gondolom a többi lány is) :)
Ezt a posztot csak az élményeim elmesélésére, és képek közzétételére szánnám, de majd jön egy külön poszt a megújult S-he termékekről, valamint rengeteg teszt a táskában talált dolgokról, ne féljetek. Csak nem szeretném egybe sűríteni az egészet.

Ezúton is köszönöm mind a dm munkatársainak, mind Iszak Eszternek, és a többi lánynak is, klassz volt!

Ha a továbbra kattintasz meg tudod nézni a képeket!:)




Az ajándékok, amiket kaptam a táskában, valamint a táska maga.
Le is írom Nektek, hogy mi minden volt a táskában, ezekből várhatóak majd a tesztek, és amelyiket szeretnétek, azt tesztelem először:)
-Toni&Guy hajon hagyjató hidratáló kondicionáló
-MaxFactor lasting performance alapozó 106-os natural beige színben
-2db MaxFactor rúzsminta 710-es midnight plum és 804-es hint of red árnyalatokban
-syoss repair therapy sampon(ilyenem van alapból:D )
-Aldo Vandini krémtusfürdő száraz bőrre - vanília és makadámiadió
-Nivea extra erős hajlakk
-Kamill kézkrém
-HeliaD tápláló bőrápoló krém
-Dove testápoló vaj extra száraz bőrre
-Alverde jumbo ceruza - 01-es grau árnyalat
-Astor duo szemhéjpúder - 710-es moon dust 
-Wilkinson extreme beauty3 borotva
-gyorsan szárado Manhattan körömlakk 64L árnyalatban(sötétlila)
-lótuszvirág kivonatos körömlakk Manhattan 59K árnyalatban (nude)
-lila hajpánt
-alapozószivacs
-Astor és MAxfactor tájékoztató
-Halle parfümminta
-Loreal Matte morphose minta
-Scholl heel repair cream minta
-ziaja testápolóminta
-Loreal fiatalságkód minta
és amit én választottam:
S-he volume up lipgloss 

Mivel én sajnos itthonfelejtettem a fényképezőgépet, ezért a következő képeket mind-mind Csilla csinálta:)





a sminkelés első alanya

a második alany


tesztelünk

hülye fejek vágásában verhetetlen vagyok.


körömlakkok

mindegyik ceruza szuperül pigmentált.

Csilla és én:) jó volt találkozni!



4 megjegyzés:

  1. jajj tök jó lehetett Nektek:) én is regiztem pedig :(

    VálaszTörlés
  2. Kíváncsi vagyok majd a véleményetekre az új S-he termékekről, meg persze a többi tesztre is. :)

    VálaszTörlés
  3. aaaaaa az a két Manhattan lakk iszonyatosan tetszik:Ovárom a teszteket:)

    VálaszTörlés