2013. november 24., vasárnap

Az órám


Sziasztok,
Többen is írtátok, hogy érdekelne Titeket az órám, írjak róla bejegyzést, sok képpel:)
Így ez a bejegyzés most erről fog szólni.

Először is tisztázzuk, hogy ez az óra egy ebay-es darab, NEM EREDETI Michael Kors, és nem is volt szándékomban replikát venni, DE a képeken, amiket az eladó feltett róla, ki van satírozva a felirat, így ha nem nézed meg alaposan, bizony nem is tudsz róla, hogy felirattal fog érkezni az óra.
Az ára egyébként 2000Ft volt, és nekem (felirat ide, vagy oda) nagyon tetszik:)
Négy színben kínálják, ezekhez az aranyon kívül volt szerencsém, mind gyönyörű. Fontosnak rendeltünk is gyorsan egy feketét, mert annyira jól néz ki élőben.
Az eladóra semmi panaszom nem lehet, szállítási időn belül teljesített, alaposan becsomagolva érkezett az óra.
Az időn kívül mutatja a napot is, a másik 3 mutató csak dísz, nem működnek. Egyébként elég nagy az óra, így féfikézre is ideális, nekem ki kellett belőle venni pár szemet.
A csomagolás nem csak buborékos fóliából állt, hanem az óra külön zacskóban volt, a szíjat is fólia védte.
Nekem a Rose Gold, és a Fekete tetszik a legjobban:)
Az óra elemmel érkezik, így arra nem kell külön költeni.
Az óralap hátulján az áll, hogy rozsdamentes acél, én ezt azért megkérdőjelezném:)
Szállítási költség nem volt.
Az órát ITT tudjátok megrendelni, ha nem zavar Titeket a felirat, szerintem nagyon megéri:)




8 megjegyzés:

  1. Nekem is ilyen Rose Gold órám van. Nekem is kellett kivenni belőle szemet,mert elég nagy volt rám eredetileg. Elemet is kellett cseréltetnem benne és már a szerkezetét is muszáj volt kicseréltetnem mert 3 hét után megadta magát. Nagyon tetszik az óra és imádom, ezért költöttem rá még egyszer annyit, mint amennyiért vettem....remélem így már sokáig bírja.

    VálaszTörlés
  2. Hú de jól néz ki *.* de kár hogy nem tudok az e-bayről rendelni :/ Amúgy bmőmnek is van MC órája, de neki az eredeti, de ahogy nézem, nem sok különbség van a kettő között :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. MK, nem MC, mivel Michael Kors és nem Cors.

      Törlés
    2. Igen, tudom. Láttam, hogy elírtam, de gondoltam a többiek úgyis látják, hogy el van írva, ezért feleslegesen nem akartam írni. De köszönöm, hogy megosztottad ezt!

      Törlés
  3. Régi vágyam egy MK óra, de én inkább összespórolom rá a pénzt. :)

    VálaszTörlés
  4. Nekem is Ebay-es rose gold órám van és imádom! Mivel nem vagyok nagy órás azokon az alkalmakon, amikor úgy tartja kedvem pont megteszi a szettem kiegészítőjeként. :)

    VálaszTörlés
  5. Én jobban szeretem a "lányosabb" órákat, de ez egészen tetszik :)

    VálaszTörlés
  6. Én csak azért nem szeretem ezeket a hamisítványokat, mert mindenkinek van már körülbelül. Én évekig gyűjtögettem, de inkább egy eredeti Fossil órára ruháztam be...és mivel ilyen sok a replika, nagyon kevesen hiszik el, hogy az enyém eredeti..persze mikor rendesen megnézik rájönnek..

    VálaszTörlés