Könyvklub I. - A parfüm

Jean-Baptiste Grenouille az illatok géniusza. Számára a világ nem színek, fények, hanem az illatok sokszínű forgatagából áll. Megalkotja a világ legtökéletesebb parfümjét, amellyel ha behinti magát, nem tudnak neki ellenállni a nők, megkívánják őt, a szerencsétlent, aki a Halpiacon született. Vágya megvalósításához attól sem riad vissza, hogy a parfüm előállításához több tucat ártatlan lány lenyúzott bőrének illatesszenciájára van szüksége... 

Ha érdekel a véleményünk, kattints tovább!


Szandi, 16 éves, diák

Mivel alapjában véve szeretem az emberi sorsokról készült könyveket/filmeket (de nem az önéletrajzi 

önsajnáltatást) így nekem nagyon tetszett maga a könyv és az is, hogy a szerző előre repítette az olvasót 

a jövőbe és megtudhattuk, hogy mi történt az egyes szereplőkkel. Az egyik kedvenc jelenetem amikor

meg akarja ismerni a saját illatát, szinte már-már kétségbeesetten, majd amikor külön alkalmakra 

különböző illatokat készít és használ így különféle hatásokat tud kiváltani az emberekből, illetve amikor a 

másodkonzul lánya illatára bukkan és szinte magunk elé festhetjük a lányt aki végülis az utolsó "ékköve"

 az illatsornak. Összességében a könyvet én azoknak ajánlom akiket érdekelnek az emberi sorsok és 

meg szeretnének ismerkedni a régi idők Franciaországával.

Fanni, 20 éves, au pair

Legalább 5 percig csapkodtam a klaviatúrát szorgosan majd ezek után még gyorsabban a backspace gombot, mert nem tudtam eldönteni, hogy lázadjak vagy ömlengjek

a könyvel kapcsolatban. Végül aztán nem döntöttem sehogyan sem, leírom miért igen és miért nem tetszett.

Tetszett, mert...Könnyű olvasmány, szórakoztató a maga módján. A nyelvezete könnyen érthető, mégis irodalmi marad, és bámulatos, ahogyan a szagok szinte belekúsznak az ember orrába

(inkább az agyába) miután elolvas egy sort a tengerről. Az összes létező szag, ami csak az emlékezetemben élt, és szerepelt a könyvben villámcsapásra előjött,

Mintha csak illatos oldalakat olvasnék, pedig nem Avon magazin volt a kezemben.

Sok olyan örökérvényű mondat is szerepel a könyvben, amit jó érzés újra és új megfogalmazásokban elolvasni, és kicsit észhez térni, hogy hoppá, ez évekkel ezelőtt

pont így működött.

Nem tetszett mert...

Hazudnék, ha azt mondanám, utáltam... De voltak pillanatok amikor annyira felbosszantott, hogyha a saját példányom lett volna isten bizony falhoz csapom párszor...

Sajnos a filmet már az elsők között, moziban volt szerencsém megCSODÁLNI. Mert azt tényleg csodáltam.

A könyv túl rövid, túl hosszú időt ölel fel. A film már csak azért is jobb, mert ... ámbár szöveghű, aligha van benne párbeszéd, narráció annál inkább,

de valljuk be, aki látta a filmet a film 3/4 csendben zajlik( isteni filmzenével) és ez nem azért van, mert valami kimaradna a könyvből... Ennyi az egész, a filmben viszont ez az űr , amit olvasás közben éreztem kitöltődött képekkel.(zseniális operatőr)

Lényegében hosszabb végignézni a filmet, mint elolvasni a könyvet... Túl gyorsan vált, nem igazán van konklúzió, kicsit csapong, kicsit legyünk már túl rajta.

Kicsit vázlatszerű, kicsit csonka...

Kinek ajánlom?

Aki oda van a fura dolgokért, akit nem undorít egy kis perverzió, aki repülőn fog utazni 2 -3 órát, aki képes beleszeretni egy könyvbe pár mondatért.

Meglepő, de a fiúkkal elolvastatnám...

Kinek nem ajánlom?

Aki már látta a filmet, annak semmiképp, aki nem bírja a gusztustalan dolgokat.

Legnagyobb szabály!Ne egyél közben! :D

Rami, 23éves, óvónéni

Ez a könyv teljesen kiakasztott. Nem mondom, hogy nem szerettem, mert a végére egészen megtetszett, de egyszerűen kiborított, hogy az elején olyan lassan indul be, oldalakon keresztül csak húzza, unalmasan, aztán hirtelen lezavarja az egészet. Elkapkodja, összecsapja.

Grenouille egy teljesen szánalmasnak leírt szereplő, akit -amíg nem készít magának emberi illatot- észre sem vesz senki, és miután elkövette a gyilkosságokat, és elítélték, majd nem hajtották végre az ítéletet, ismét senki észre sem veszi. Na neeee...

És hogy a végén a kannibalizmust valami hiheteten jó dolognak tünteti fel, amit mosolyogva, szeretetből követtek el? Ezek szerint a rosszat semlegesíti a jó?

Hm...

Azoknak ajánlom, akik szeretik a leírásokat.

Zoltán, humánpolitikus
Mivel a filmet már többször is láttam a könyvről, (és kevés olyan film van, amit többször is megnézek) kíváncsian kezdtem el olvasni a könyvet.
A film szerintem eléggé hű a könyvhöz, ezért nem okozott túl nagy meglepetést. Alapvetően szeretem a „sötét” középkort, amit a könyv remekül leírt, szinte magam előtt láttam a 18. századi Franciaországot.
Terjedelmileg szerintem pont jó volt, bár néha kicsit vontatottnak éreztem. Sokszor számomra érdektelen dolgokat oldalakon keresztül taglalt – én már rég továbbléptem volna.
Legjobban az a rész tetszett még a könyv elején, amikor megtudhatjuk Madame Gaillard sorsát. Valahogy mindig is sejtettem, hogy drámaian fog véget érni az élete, és így is történt. Madame Gaillard figurája nekem szimpatikus volt a maga érzéketlen, ámde céltudatos és határozott énjével. Mivel életcélja a számára tökéletes halál beteljesítése volt, és ez pont úgy következett be, amitől mindig is tartott – kórházban haldokolt több száz másik emberrel és tömegsírban végezte – tökéletesen beigazolta a sejtésemet.
A könyv közepe már filmen sem tetszett, kissé unalmas, a vége viszont szerintem tökéletes. A filmben nem annyira brutális, mint a könyvben, de annyira beteg az egész szituáció, hogy egy illat olyan hatást vált ki egy embertömegből, hogy angyalként tekintenek Grenouillre, aztán annyira vágyakoznak utána, hogy teljesen önkívületi állapotba esnek és konkrétan széttépik, felfalják, majd miután nyoma sem marad Grenouillnek, a tömeg szép lassan magához tér, és vidámságot, boldogságot érez; „De amikor végül mégis egymásra néztek, előbb lopva, azután egészen nyíltan is, mosolyogniuk kellett. Nagyon büszkék voltak. Életükben először cselekedtek szeretetből.” Happy End?!

Ildikó
A parfüm címü könyv nem túl bízalomgerjesztően kezdődik, mondhatnám azt is, hogy az első pár oldal után le is akartam tenni. Annyira visszataszítóan írta le az akkori P árizst hogy tényleg nem volt kedvem olvasni. Az író szerint a mai ember számára felfoghatatlan bűz volt mindenhol, az utcákon a házakban sok ember kevés helyen szennyvíz elvezetés nélkül.
Aztán amikor kezdte bemutatni a kis srácot borzasztó volt olvasni hogy ír és hogy viselkedett akkor a társadalom egy csecsemővel. Aki ahogy cseperedik érthetővé válik miért tartanak tőle az emberek születésétől és bajt hoz mindenkire akinek házában csak megfordul.
Amikor közelebbről is ismerni kezdtem nem is undort éreztem iránta ahogyan azt leírták, inkább csak szánalmat és kezdtem megérteni hogy a szagok iránti szenvedélyével ő maga nem is tud igazán mit kezdeni, mert hogy is mondjam utűraja őt. Ekkor jutott eszembe hogy valójában nem lehet könnyü pl. egy művész élete a társadalom furcsának és bolondnak tarhatja de ő neki egyszerüen egy küldetése van de ez nem olyan mint egy átlagos embernek pl. az álom, mert akkor ha eléri a célját egy beteljesülés boldog érzés keríti hatalmába. Viszont Grenouille-nek nem voltak érzései, nem szeretett ami az élet egyik meghatározó érzése.
Célja az lett, hogy megalkossa a világ legjobb parfümjét. Ennek érdekében elviselt, mindent olyan szenvedély kitartás élni akarás hajtotta mint másban nem található hasonló.Pontosan ismert minden növénynek embernek állatnak illatát.Általában az emberek szerint büdösek, a férfiaknak sajt a nőknek hal szaguk van. Nem tett különbséget közöttük viszont amikor először érezte egy gyönyörű lány illatát, nem tudta mihez hasonlítani és kilóméterekről megérezte és meg is találta. Nem látta a lány szépségét, csak mohon kapzsin érezni akarta itt a film szerint csak véletlen ölte meg.
Ez után a gyilkosság után tisztult ki a tudata, hogy mit szeretne befogi az illatokat, és megalkotni egy csodálatos parfümöt, ami és itt mutatkozik benne az egyetlen emberi érzés, azért alkotna meg, hogy szeressék.
Innentől izgalmas és jó a könyv az olvasó elött csak pörögnek az oldalak, érzi látja a virágok illatát színeit és a gyilkosságok ahogy bekövetkeznek várja hogy eléri e a célját. És igen, eléri a leggyönyörübb lányokat öli meg. nem fontos hogy gazdag vagy szegény. Viszont mindegyik fehérbőrü szép és fiatal lány volt
Élete során sok parfümöt alkoott. és ahogy olvatam, arra gondoltam nekünk is így kellene a napokba az illatokat használni, hihetetlen mód tudta manipulálni a környezetét, megalkotva olyan emberhez hasonló szagokat mikor milyen célja volt vele.
Viszont miután elkészült a végleges parfüm és a kivégzésére vitték akkor vált érthetővé, hogy a célját elérte de számára semmi boldogságot beteljesülés érzést nem adott.Viszont hogy az író egyszerüen nem talált jobb befejezést, mint hogy a Párizsi hajléktalanok egyszerűen szétszedjék és utána boldognak érezzék magukat, nos...ezt igazán nem értem.

Emy, 22 éves, tanuló:
"Már elég régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet, de valahogy végül mindig mást választottam. Elég nagy elvárásokkal futottam neki, viszont nekem kicsit semleges volt. Furcsa volt, hogy nem volt szerethető karakter vagy olyan akit valamennyire lehet kedvelni. A leírások tetszettek, érdekes volt olvasni, hogy a különböző illatokat hogyan írt le. A könyv közepe felé viszont kicsit nekem unalmas volt, néhol pedig úgy éreztem, hogy egy-egy dologról kevés szó esik és szívesen olvastam volna róla bővebben. Az utolsó részt már viszonylag gyorsabban elolvastam, felpörögtek az események. A vége nagyon megdöbbentett, viszont valahogy mégsem váltott ki belőlem túl érzelmet. A film változatát még nem láttam, de valamikor mindenképpen sort kerítek rá, mert kíváncsi vagyok, hogy hogyan valósították meg."

Viki, 22éves, tanuló
Ami a legszembetűnőbb és legfigyelemreméltóbb volt számomra a könyvben azok a szagok/illatok szavakba foglalása. Annyira jól írta le,hogy szinte éreztem olvasás közben. S nagyon egyedinek is találtam, mert olvasásaim során még nem akadtam olyan könyvbe, ami ennyire megdolgoztatta volna az orromat is.
Grenouille alakja sok féle érzelmet hozott ki belőlem. Volt mikor sajnáltam, volt hogy szerettem, vele örvendeztem és volt, hogy undorodtam tőle. A történet vége viszont csalódás volt.
A művet nagyon nehezen olvastam el. Néha már kicsit túl sok volt az illatokból, túl sok a leírásokból. Nagyon jól lett megírva ennek ellenére valahogy nem fogott meg. Röviden elgondolkodtató és ijesztő.
A könyvből készült filmet nem láttam így ez nem befolyásolt, viszont olvastam már róla de rávenni nem tudtam magam a megnézésére.  
Kedvenc idézetem: "Amire mindig vágyott – hogy szeressék az emberek –, a siker pillanatában elviselhetetlen teherként nehezedett rá, mert ő maga nem szerette az embereket, sőt gyűlölte őket. És akkor arra is rádöbbent, hogy a szeretetben soha, mindig csak a gyűlöletben fog kielégülést találni abban, ha gyűlöl, s ha őt gyűlölik."

Miranda, 23éves, grafikus:
A könyv alapján elkészült filmet korábban, körülbelül 3 éve láttam. Bár már nem friss az élmény, attól tartottam, hogy nehéz lesz elvonatkoztatni tőle olvasás közben. Azt vettem észre, hogy míg a filmben fellelhető valami szerethető Grenouille-ban (számomra legalábbis), addig a könyvben az író felruházza minden, mások számára taszító tulajdonsággal. Semmi szerethető vonás nem lelhető fel benne. Pedig Grenouille erre vágyik. Arra, hogy szeressék őt az emberek. Grenouille különlegessége, hogy az illatok birodalmában él. Mindent és mindenkit meg tud határozni, be tud kategorizálni az illata alapján. Ez az alapötlet nagyon vonzó számomra a könyvben, hogy Grenouille mindent az illatok nyelvén értelmez, s mindvégig az illatok állnak a középpontban.
S talán éppen ezért tetszik a mű. A hasonlatok fantasztikusak, ahogy az író leírja az illatokat, szagokat, nagyon érzékletes. Érdekes volt, hogy a magányban töltött időt, melyet a társadalomtól elszigetelve élt, s melyet alapvetően nagyon élvezett, éppen az szakítja meg, hogy félt. De nem az egyedülléttől vagy a haláltól. Sokkal inkább önnön magától. Álmában saját bűze nem hagyta nyugodni, ébren viszont azzal a tudattal nem volt képes együtt élni, hogy nem ismeri önmagát. Ő, aki mindenkit képes az illata alapján definiálni, nem képes érezni a saját szagát. Éppen annyira nem tudta kiismerni önmagát, mint ahogy a kívülállók nem tudtak személyével mit kezdeni.
Szerintem a nagy mű, a tökéletes parfüm megalkotása, a gyilkosságok leírása kicsit elnagyolt volt. Viszont közben annál jobban megismerjük Grenouille-t. Egy sorozatgyilkos, aki teljesen megszállottja az illatoknak. Őrült is. Őrült, hiszen a célja, hogy olyan parfümöt alkosson, melynek illatát megérezvén mindenki őt fogja szeretni, imádni. S egyben zseni, mert véghez viszi a tervét.
S Grenouille, aki egész életében mindenkinél szívósabb volt, s mindent túlélt, éppen saját művének lesz az áldozata. Igazából nem tudjuk meg, mi az amit egész életében keresett, mire vágyott igazán.
A záró jelenet szerintem igazán jól sikerült. Grenouille visszakerül oda, ahonnan indult. A mocsokba. S azoknak az embereknek a martaléka lesz, akiket egész életében utált, s akik a szeretet nevében végeznek vele. S így tűnik el Jean-Baptiste Grenouille teljes egészében a Föld színéről.
A könyvben vannak részek, melyektől lehet borzongani, viszolyogni, de mindez igényesen van tálalva.
Ha valaki szereti a thrillert, akkor a kezdeti nehézségeken túllépve egy nagyon jó kis történetre találhat.

Niki, 21éves, diszpécser:
Az én beszámolóm sem készült el, hiába olvastam a könyvet, láttam a filmet, egyszerűen nem tudok használható véleményt írni róla, nem tudom összeszedni a gondolataimat ezzel kapcsolatban... Nekem tetszett egyébként, először a könyvet olvastam el, ami igazán magával ragadott az egyedi történetével, befejezésével (a főszereplő ugye meghal a végén). majd utána hallottam róla, hogy van film is, így azt is megnéztem, de véleményem szerint sok részletet kihagytak belőle, vagy átírták. Sajnálom, hogy ezúttal nem tudtam semmi használhatót összeszedni, a következő könyvnél megpróbálom kicsit jobban összeszedni magam