2013. november 19., kedd

Vintage Home - a világ legjobb boltja


Sziasztok!
Képzeljétek, mi történt velem, tegnap sétálgattunk Kecskemét belvárosában, és láttam egy aranyos kis utcát, mondtam, hogy menjünk arra, arra még sosem jártam. Oké, el is mentünk arra, erre szembejött egy bolt, amibe első pillantásra beleszerettem. Ő volt a Vintage Home.


Olvastam én már róla másnál, hogy ez a bolt létezik, de nem gondoltam, hogy ilyen szép:)
Először nem igazán akartam bemenni, de a barátom rábeszélt, úgyhogy bementünk.  Hát komolyan mondom, hogy ez a bolt valamiféle mesevilág. Leginkább az jutott eszembe, hogy én ide beköltöznék. Azonnal.
Gyönyörű dolgokat árulnak, és tudjátok mi a jó még benne?
Hogy az eladó, aki azt gondolnám, hogy a tulaj is, annyira kedves lány:)
Egyáltalán nem akart ránkerőltetni semmit, mondta, hogy ha segítség kell, szóljunk, aztán hagyott nézelődni minket.
Én meg pillanatról pillanatra jobban tátottam a számat.
Komolyan gyönyörű ez a hely. Egyébként a címet csak onnan tudom, hogy kaptam egy szép kis ajándékot innen (mindjárt megmutatom), és egy szuper barna papírzacsiba tették, amin rajta van. Szóval
Kecskemét, Szabadság tér 4.
Mindenképpen nézzétek meg, ha időtök engedi. Tényleg gyönyörű.
És most, hogy kisóhajtoztam magam, mutatok pár képet is:)
Szerintem a Ti szavatok is el fog állni:)
(Figyelem, sok kép következik)


 Ez az asztalka valami csodás, és a fehér levéltartó a bal sarkában totális szerelem, ugyanúgy, mint a jobb sarokban a baglyos napló:)
Na ez így kicsit talán átadja a hangulatot is, komolyan csak kapkodtam a fejemet (és a levegőt), annyira csodálatos ez a bolt.

Voltak feldíszített karácsonyfák is, azt hiszem 3 db. Ez volt a kedvencem közülük, horgolt angyalkákkal, masnikkal,  csupa csupa vintage dísszel.

Ez a fotel azonnal a KELL NEKEM! faktorba került, az árát sajnos nem mertem megnézni:D 
A fotel mögött a kis szekrény is egy csoda, hát még a benne rejlő dolgok. Képzeljétek, a középső polcon az adventi koszorú puszedlikből, csokis kekszekből, csokiból, fahéjból készült. Teljesen jól illenek hozzá egyébként a fehér gyertyák, és annyira jó ötlet, és annyira tetszik nekem:D

Na, hát ezeket a polcokat ha lehetne, mind kérném, gyönyörű bögrék, csészék, tányérkák.


Közülük is ez a szett a kedvencem, a kis virágmintáival, pöttyeivel.

Igazából a szín szerinti válogatást mindenféle boltban imádom, itt meg aztán különösen. Ez a pirosas rész nekem annyira karácsonyi. Az a tortatál meg abszolút szerelem. 

A kék szekció is gyönyör, természetesen, szerintem ez előtt a polc előtt álltam a legtöbbet. A tortatál, az adventi koszorú, a dobozkák, minden gyönyörű.

Egy ilyen csodálatos karácsonyfadíszt kaptam a barátomtól, amíg én szájtátva nézelődtem, mert van nekünk egy közös fánk minden évben, amire minden évben vásárolunk pár új díszt, így nem kell majd egyszerre mindent, ha összeköltözünk:)
Szerintem ez a dísz komolyan gyönyörű. Fából van az alapja egyébként, arra került a kottapapír, rá a csipke, és a violinkulcs. Nyilván elkészíthető otthon is, de nekem nem jutott volna eszembe sosem, hogy ennyire egyszerűen ilyen csodálatos dolgot készítsek. Sajnos nem tudom, ki az alkotó, de a boltban több mindent is felfedeztem Bardócz Évától, aki fantasztikus dolgokat alkot, és olyan jól esett valami olyat látni, amit már ismerek:)

És a végére a csodálatos csomagolóanyaguk, a barna papírzacskó. Komolyan mondom, ez a bolt minden szempontból gyönyörű, és tökéletes. Bár itt dolgozhatnék.

Nektek tetszenek ezek a boltok? Titeket is annyira elvarázsolt, mint engem?

-a bejegyzés nem szponzorált, csak beleszerettem a boltba:) -





21 megjegyzés:

  1. Siófokon volt egy hasonló bolt, ott ugyan modern beütésű cuccok is voltak, és imádtam oda járni. Persze megszűnt, sajnos :-( A karácsonyfadíszt pedig megpróbálom majd megalkotni más verzióban, csak el kell mennem a kreatív boltba natúr alapért. Gondolom, van, mert a fenti is decoupage-zsal és ragasztással készülhetett. Mekkora ötlet, ha idén nem is, jövőre készítek majd ilyeneket ajándékba :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajjj csodálatos ez a bolt:)
      Igen, biztos vagyok benne, a csipke pedig vagy sima csipke-ragasztással, vagy lehet már ilyen dekortapaszt is venni.
      A violinkulcs pedig olcsóbban beszerezhető ebayről, charm keresőszóval;)
      Remélem ha elkészíted, gondolsz ránk, és megmutatod:)

      Törlés
    2. De édes vagy, nem is lenne rossz DIY-bejegyzéshez. Köszi az ötletet! :-)

      Törlés
  2. basszus ez belülről ilyen meseszép? mindig csak kívülről láttam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te tudtad, hogy ez létezik, és nem szóltál?:D

      Törlés
    2. van még pár sztem Kecskeméten :D De a Skála után már úgyis sok endorfin tengett a szervezetedben :)

      Törlés
  3. Szerelmes lettem ebbe az üzletbe! :O

    VálaszTörlés
  4. milyen jó,hogy kecskeméti vagyok,de nem láttam még:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát mindeképp nézz be, oda meg vissza vagyok tőle:D

      Törlés
  5. Te jó ég!!!! Imádom a vintage dolgokat... szerintem nem kell ecsetelnem ezek után, hogy szívesen beszabadulnék abba a boltba /legalább is egy bankrablás után mindenképp :P/ Az a dísz meg mese szép. *.* A fotelért meg majd iszap birkozunk egyet, mert nem hagyom.. nekem is kell. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. majd felhasználom a plusz kilóim, hogy lenyomjalak:D
      Nagyon tetszik az egész bolt, volt ágy is, de azt már nem bírtam lefotózni, ígyis van egy rakás kép, ami homályos lett a remegő kezemtől:D
      Csodaszép egyébként, mindenképp be kell nézni 1x legalább:)

      Törlés
  6. Oh de kis szép bolt, simán beköltöznék :D

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép bolt.
    Szegénnyel pont az a gond, ami a te bemutatódban és a hozzászólásokból is látszik. Senki nem megy be, vagy aki bemegy, az is mindent csak megcsodál, de komoly pénzt nem költ el. Ebből hosszú távon nem lehet megélni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, teljesen igazad van.
      Mi is ezt az egy díszt vettük csak (ez 600Ft-ba került).
      Egy oylan helen nagyon sokba kerülhet a bérleti díj, de én remélem, hogy fenn tudják majd tartani az üzletet, biztosan fogok még ott vásárolni.
      Azt gondolom egyébként, hogy nem magyar pénztárcához van szabva.
      Oké, 600Ft-ba került egy dísz, amit kézzel készítettek, és nyilván ér is ennyit, de ha belegondolunk ez csak 1db dísz... mai viszonylatban sajnos keveseknek adatik meg, hogy mondjuk innen díszítsék fel a fájukat:(

      Törlés
    2. Néhányszor már megfordultam ebben a csodálatos üzletben, de mindig nagyon sokan voltak. Nem csak nézgelődtek, vásároltak is /nem olcsó dolgokat/. Én magam is szivesen hagyom itt a fizetésem egy részét. Nem hinném, hogy a Te feladatod megitélni meglehet-e belőle élni. Úgy érzem kicsit pesszimista vagy. Az üzlet Kecskemét egyik gyöngyszeme!!!!!!!!!!!!!

      Törlés
  8. Most már tudom, hova kellene költöznöm. A karácsonyfadísz nagyon szép. Eddig leginkább csak a gömb alakú darabokkal foglalkoztam, de most akkor lehet, hogy más irányba is terelem majd a dolgokat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd megmutatom egy bejegyzésben az én karácsonyfadíszemet, hátha találsz még olyat, ami tetszene, és megvalósítod:)

      Törlés
  9. Azt hiszem, itt pár órát ellennék :D

    VálaszTörlés
  10. Jaj, de szeretem én is a vintage dolgokat, ebben a boltban azt hiszem simán el tudnék verni pár havi fizut :P

    VálaszTörlés