2015. június 15., hétfő

Miss Sporty újdonságok - első benyomások


Sziasztok,
a mai bejegyzésben pár újdonságot szeretné Nektek megmutatni, amit a Miss Sporty hozott ki.  A termékeket tesztelésre kaptam a Coty-tól.


Figyelem! Rengeteg kép következik!



Kezdeném is rögtön azzal, ami csalódást okozott a csomagból. Sajnos a körömlakkokról nem tudok Nektek képet mutatni, mert vállalhatatlanul sikerült a festés. Valahogy túl vastag, túl sűrű volt a lakk, és annak ellenére, hogy ez az ecsettípus a kedvencem, nem tudtam sehogy eloszlatni a lakkokat, akárhogy próbáltam. Majd kipróbálom úgy is, hogy nem lesz 35°C, hátha ez volt a probléma. Nórinál láttam, hogy ő szereti őket, szóval remélem, hogy tényleg a nagy meleg rovására lehet ezt írni. 

A filces tusokat nagyon szeretem, könnyű velük dolgozni. Ezzel sem volt problémám, szép vonalat lehet húzni vele, viszont ahogy a képen is láthatjátok, nem az a nagyon fekete festék. Rólam szerencsére a nagy meleg ellenére sem folyt le, öcsém ballagásán is ez volt rajtam.
A lila szemceruza az egyik kedvencem a csomagból. Csodaszép színe van, nagyon tartós, könnyű vele dolgozni. Vízvonalon nem annyira működik sajnos, de egyébként szuper. Pont az a lila szín, amit szeretek. :)

A szempillaspirál keféje nagyon érdekes. Még nem találkoztam ilyen kialakítással. Szilikonos tüskéi vannak, érdekes elhelyezkedésben. Meglepően könnyű dolgozni vele, nagyon elégedett vagyok. Még picit összekenem vele magam, de nálam ez mindig így van, amikor új spirállal próbálkozom. Nagyon szép fekete színe van, és nekem a csomagolása is nagyon szimpatikus.



Ti próbáltátok már valamelyik terméket? Mi a véleményetek róluk? Van esetleg valami tippetek a körömlakkokhoz?

4 megjegyzés:

  1. Egyszer vettem egy Miss Sporty filces tust, ami nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Képtelenség volt vele szép egyenletes vonalat húzni, inkább csak össze- vissza pacázott kénye- kedve szerint. Akkor kicsit el is ment a kedvem a Miss Sporty tusoktól, de ez most felkeltette az érdeklődésemet. Még az is lehet, hogy legközelebb kap egy esélyt. :-) A körömlakkokkal nem tudom mi lehetett a probléma, sosem tapasztaltam ilyet, pedig tényleg annyira jó ez az ecset forma. :-\

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez az ecset a kedvencem, mindig szokott működni.
      Ha nem fontos neked, hogy NAGYON fekete legyen a tus, akkor ajánlom ezt, mert könnyű vele dolgozni :)

      Törlés
  2. A spirál elég meggyőző. Ha elfogy a készlet kipróbálom.
    Nem próbáltad a lakkot hígítani? Hátha csak gyárilag sűrűbb...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszintén szólva eszembe se jutott, annyira ezen kattogtam, hogy tuti a meleg miatt :D
      Köszi a tippet, gyorsan ki is próbálom :)

      Törlés