2016. június 10., péntek

Makeup Revolution Iconic Elements paletta


Sziasztok,
A Makeup Revolution palettái közül már volt meg nekem egy másik, talán 2 éve vettem meg az Iconic 2 palettát, és azóta rendületlenül használtam is, két szín már teljesen elfogyott belőle, és 3 másikból is épp hogy még van. Azonban ebben a palettában sok a csillámos szín, én pedig mostanában a matt árnyaltokat részesítem előnyben, időszerű volt hát egy natúr színekből álló, matt paletta beszerzése. nézegettem sok márkát, drágábbakat, és olcsóbbakat is, aztán úgy döntöttem, az olcsó mellett döntök, ezzel kevésbé lehet befürödni, és megrendeltem az Iconic Elements palettát. Lássuk, megbántam-e!


A palettában 12 csodálatos színt találhatunk, ebből egy szatén fényű (balról a második), egy csillámos (balról a harmadik), a maradék tíz pedig matt szín. Külön örülök neki, hogy többségben vannak a világos színek, ezek ugyanis a kedvenceim, mindig ezeket használom el először. 
A csomagolás sajnos a megszokott műanyag, a felirat könnyen kopik róla, könnyen is törik. Nem erre fektették a legnagyobb hangsúlyt, az biztos. Találunk benne egy szivacsos applikátort is, ez viszonylag jó minőségű, ha nincs ecsetünk, vészhelyzetben kitűnő szolgálatot tehet. 


A színek balról jobbra felswatcholva. 
A legelső szín szinte teljesen megegyezik a bőröm színével, ha satírozáshoz szeretnék egy jó színt, leginkább ehhez nyúlok, mellette egy szatén fényű, mégsem tolakodó szín, szemöldökcsontra tökéletes, a harmadik a palettában a kakukktojás, ez a szín a legfényesebb, legcsillámosabb, azonban tökéletesen kihasználható ez is. A negyedik szín egy sárgásabb tónusú bőrszín, matt.


Az ötödik szín szuper a hétköznapokra, van, hogy csak ezt viszem fel a mozgó szemhéjamra, az ez után következő színnel mélyítem kicsit, és már indulok is. 
A hatodik szín a nagyon világos hajúaknak is jó lehet szemöldökszínnek, közvetlenül hajfestés után én is ezt használom. A nyolcadik színtől kezdődnek a sötétebb árnyalatok, ezekkel akár egy esti sminket is el lehet készíteni, így a paletta utazáshoz is alkalmas, mert bármit össze lehet vele dobni.
A  festékek gyönyörűen pigmentáltak, jó őket használni, azonban sajnos poroznak.  Azt gondolom, hogy egy 2390 Ft-os (~200 Ft/szín) palettától azonban nem lehet elvárni ennél jobb minőséget, mert ezen a hibán, és a csomagoláson kívül mást nem tudok felróni neki. Tervezem további paletták vásárlását is a márkától, és egyébként hajlandó lennék kicsit többet is fizetni érte, ha jobb minőségű lenne a csomagolás, ezért mindenképp be fogok szerezni tőlük olyan palettákat is, amiknek a felső részében tükör van, hogy megnézzem, az a csomagolás milyen minőségű.

Nektek mi a véleményetek a MUR termékekről?

6 megjegyzés:

  1. Nekem a New-trals vs. Neutrals van meg, ami tükrös tetejű. Kívülről matt fekete a teteje, szerintem kifejezetten minőségi hatása van az arany felirattal. Érdekes, hogy milyen különbség van a két csomagolás között. Egyébként a belbeccsel is teljesen elégedett vagyok, nálam mindennapi paletta lett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, de jó, hogy írtál, köszönöm.
      Akkor ezek szerint tényleg jobb minőségűek a tükrös csomagolások. Én is szinte minden nap használom, egyedüli probléma, hogy porol, de szerintem ennyi pénzért ezt el lehet neki nézni :)

      Törlés
  2. Na, ezt is meg kell majd vennem, túl jók a barnák benne :D

    VálaszTörlés
  3. Én úgy általánosságban szeretem őket.
    Paletták közül a romantic smoked nagy kedvencem, illetve a három "eredeti" Flawless 32-es (flawless, beyond flawless, flawless matte), de a Give them nightmares is nagyon jó paletta, a monoikat is kedvelem, a rúzsaik picit gagyik (csomagolásra), de a zöldnek nem tudtam ellenállni...
    Most épp az iconic 3 felavatására várok, de még nem volt lehetőségem (nem mentem sehova, hogy viselhessem, és tesztelhessem), viszont a karomon imádom a színeit...:D

    Egyébként ez a paletta is szép, olyan jól esik nézni a swatchokat - csak ezért nyitottam meg, mert amúgy nem vagyok természetes sminkpárti, de annyira szép az összeállítás...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg csodálatosak benne a színek :)
      Utána fogok nézni, amiket írtál, a flawless palettákat már nézegettem, gyönyörűek :)
      Köszönöm, hogy írtál :)

      Törlés