2012. december 29., szombat

A Karácsony nálunk...


Gondoltam írok egy kis visszatekintést, mert nálunk szinte minden Karácsony ugyanúgy zajlik:) Remélem érdekes lesz számotokra!

December 23:
elkezdjük előkészíteni a kajákat, mindent szinte sütéskészre, hogy másnap ne a konyhában kelljen állni egész nap. Persze ezt is együtt.
A húgom vagy ekkor, vagy még előtte süt, nálunk ő a sütőzseni, tényleg szuperügyes. (Ha olvasod, NE bízd el magad!)

December 24:
Felkelünk valamikor 9-10 körül, reggelizik, aki szeretne. Anyáék csomagolnak, idén viszont főztünk is ekkor még, de azt is közösen. Délután, 14-15 óra körül feldíszítjük a karácsonyfát. Mindig piros-arany, és imádom hogy ilyen. Nálam piros-arany a karácsony:)
Miután feldíszítettük, mindenki beteszi alá az ajándékokat, és ezután megebédelünk, majd az ajándékbontás következik. Közben persze karácsonyi zenék szólnak, és mindenki figyeli, a másik mit szól ahhoz, amit kapott. Mi idén Fontossal úgy készítettük az ajándékokat a családnak, meg egymásnak is, erről most képeket nem tudok mutatni, mert nem vagyok otthon, de Anya ékszerdobot kapott, amiben tükör is van, a tetejére pedig ráégettük körbe a magyar népmesés-madárkás motívumot a közepébe pedig, hogy Anya. Mellé fülbevalókat kapott, mert az a mániája, összesen 10 párat. Húgom egy rajztáblát kapott, beleégetve pedig Naruto falujának a jelét. Mellé körömdíszítő köveket kis üvegcsékben és olyan körmös margarétákat.
Öcsém bőrövet kapott, parfümöt és mellé egy I love barátok közt bögrét, poénból, mert tényleg nézi, na hát olyan jól sült el, hogy azóta is abból iszik. :D Nevelőapám pedig egy kézzel faragott sakkot kapott, és egy billentyűzetet, mert pont előtte pár nappal mondta, hogy kezd elromlani.
Ilyenkor a menü általában sült kacsa, rántott hal, baconbe tekert sajtos csirkemell. Rizzsel vagy sült krumplival.

December 25:
Hozzánk jönnek vendégek, Húgom keresztanyáék, ebédre. Ebéd után aztán a nappaliban beszélgetünk és hülyülünk, sokáig.
Ilyenkor a menü: a tegnapi maradék, brassói aprópecsenye, töltött káposzta, húsleves.

December 26:
Öcsém keresztanyjáékhoz megyünk, ott gyűlik össze édesanyám egész családja, azaz anya-tesók, mi-unokatesók.
A menü egészen változatos, mindig van valami újdonság, de a rántott csirkemell az mindig kötelező, Húgom miatt. Idén zserbó-bonbont is készítettek, nyami.

December 27-ig külön vagyunk Fontossal, mindenki a maga családi hagyományai szerint él, de 27-én utazunk egymáshoz:) Természetesen csak amíg össze nem költözünk, akkor aztán majd saját hagyományokat teremtünk. Addig pedig úgy csináljuk, hogy Karácsony előtt Csongrádon kisétálunk az adventi vásárba, megnézzük a koszorút, a Város Karácsonyfát, a betlehemet, forraltbort iszunk, romantikázunk, aztán hazaérve feldíszítjük a saját kis fánkat a saját díszeinkkel, aminek egy részét én készítettem, és összebújva karácsonyi filmet nézünk. Ajándékozni csak 27-én szoktunk, én egy polár takarót készítettem, amire ráfestettem a Gyűrűk urából a gyűrű szövegét.
Ő nekem pedig egy hatalmas fatáblába beleégette hogy "Képeink", és rózsákat, meg -szerintem-csipkebogyókat, szerinte meg rózsabimbókat, és ragasztott rá gyurmaragasztóval fényképeket. Hát oda meg vissza voltam.

Arról, hogy én mit kaptam, majd külön bejegyzést szeretnék hozni, képekkel.

Nálatok hogyan telik a Karácsony? Vannak kialakult hagyományaitok? Mit szóltok a mieinkhez? Mit kaptatok? Ti miket adtatok? Szokás Nálatok egyáltalán az ajándékozás?


7 megjegyzés:

  1. Tyű,sok ajándék ám van a fa alatt!

    VálaszTörlés
  2. nagyon szép hagyományok, imádom, hogy együtt csináltok mindent, nálunk is így van:) jó erről olvasni, nagyon szép :)))

    VálaszTörlés
  3. húúú
    nagyon hangulatos lehet nálatok a karácsony :)
    lehetne egy olyan kérés hogy a kézzel készített dolgokról raksz fel képet?
    kíváncsi vagyok, mert szépek lehetnek
    esetleg ha van rá időd akkor leírhatnád hogy hogyan kell ezt csinálni, mert énis szeretnék ilyesmiket

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. persze, írok majd róluk, köszi a kérést:)

      Törlés