2013. március 30., szombat


Tegnap megint busszal utaztam, messzire. Ilyenkor majd' 200km-t utazom egyszerre, az egy hétvégén 400. Általában buszozom, mindig ugyanazokat a járatokat veszem igénybe. Ritkán fordul csak elő, hogy "falujáróval" megyek, így is, hogy autópályás busszal utazom, 4 órát vesz igénybe a dolog.
-Persze ha elérem minden csatlakozásom, és nem késnek a buszok, mert persze mindig késnek.-
Tehát tegnap is utaztam, és amikor a Népligetben megvettem a jegyem, 1260Ft helyett 1495 Ft-ba került. Ez az 50%-os jegyár egyébként. Nem lepődtem meg, mert tudtam róla, hogy be fogják vezetni a feláras utazást, de ahogy utaztam, egyre jobban felháborodtam ezen.
Állítlag ezeken a buszokon nem lehetnének állva utazó emberek. Én megvettem már előbb a jegyem, így helyem is volt, de a busz fullon volt, nem hogy ülő, de állóhely sem akadt, amikor kigurultunk a pályaudvarról.
Mindehhez társult a szokásos rosszkedvű, mogorva sofőr. Értem én, hogy nehéz napja van, és sajnálom is, mert a váltó nem működik rendesen, de akármilyen nehéz is, nem kellene az utasokkal kiabálni.
Tehát utaztunk tovább. Annak ellenére, hogy nem falu járó, megáll pár helyen. Alapjáraton mindig felbosszant az, hogy akik Kecskemétre mennek, ugyanúgy előre felszállnak erre a buszra, és volt már hogy emiatt én órákig álltam, pedig oda kb negyed-félóránként mennek a buszok. Olyanok, amik csak oda.
Az úti cél Csongrád volt, előtte már csak Gátéren áll meg a busz, ez egy kis falu. Tehát busz megáll, ember felszáll. Fogalmam sincs meddig kérte a jegyet, de ugye külön kell beütni a jegyárat és a felárat is.
Jegyár: 55Ft, Felárral együtt: 270...
És ez az, ami felbosszant, mert az én jegyem áránál még szemethúnyok, mert nem annyira vészes. De hogy négyszeres ár...na álljon meg a menet. A Volánnak ezt nagyon-nagyon végig kellene gondolnia.

-Bocsi a kiakadásomért, de ki kellett adnom magamból.-


Ti mit gondoltok?

7 megjegyzés:

  1. Elég kiakasztó ez a felár dolog, én is így utaztam két hete Pestre Veszprémből, +175 Ft volt a jegy. Bár engem sem ért váratlanul a dolog, mégis füstölögtem rajta magamban, mert hiába távolsági busz, gyakran megesik, hogy állnak az utasok Bp-ig,és a két órás út alatt esélyük sincs leülni, mert Vp után az első megálló Pesten van.Szóval vagy csak az ülésszámnak megfelelő utast engedjenek fel a buszra, vagy annyi jegyet adjanak felárral, amennyi ülés van. Ráadásul a felár egyfajta minőségi felár, azért megnézném néhány busz "minőségét"...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van!
      Én is majd megfagytam a buszon, annyira hideg volt, és amikor ki van írva, hogy "igen, van wifi", de használhatatlanul gyenge a jel, akkor hol a minőség?

      Törlés
  2. Én teljesen egyetértek veled. Jogos a kiakadásod. Mondjuk, én anno csak Budapest és Szigethalom között ingáztam, de ott az volt a módi, hogy csúcsidőben csukló nélküli buszokat küldtek. A busz tetején is emberek ültek. Ahhoz képest pedig, a jegy vészes volt, egy bp-i vonaljegy ára majdnem.Viszont az hagyján, hogy zsúfolt volt, ablakot nem lehetett kinyitni, mert nem úgy tervezték, és sokszor koszos és büdös volt.
    Pár éve volt egy olyan időszakom is, amikor Székesfehérvárra mentem a Népligetből. Nagyon gyorsan átszoktam a vonatra. Komfortosabb, olcsóbb volt, és nem volt felszállásnál a tülekedés a helyekért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom, amikor fix ablakok vannak, és nyáron besülsz, télen meg megfagysz. -.-

      Törlés
  3. A bunkó sofőr az hozzá tartozik a szolgáltatáshoz. Nekem meg mindig számlát kell kérnem, mert fizeti a munkahelyem, és hülye lennék saját zsebből kidobni több ezret. Na mármost aki számlát kér, azt alapból gyűlölik, pedig a számla kitöltése bruttó 1percet vesz igénybe. Egyszer már fel is ajánlottam, hogy ha ekkora nehézséget okoz neki kitölteni, adja oda nyugodtan nekem, majd én megírom. Na mind1. Ezt a feláras szarságot meg nem értem. Ha a felárért cserébe kapnánk valami szolgáltatást, akkor oké. De ugyan úgy nincs hely, nincs wifi, késik, lerobban, stb. No comment...

    VálaszTörlés
  4. Az egésszel nekem is tele a mindenem, mert ezt március 15-től vezették be. Én is rendszeresen járok volánnal (szerintem egy vonalon is járunk Rami én Cserkeszőlő-Népliget), és +250 ft-ot fizettem. Gyorsan utánanéztem, hogy na most át lettem-e verve, mert egy héttel előtte még nem volt, és azt találtam, hogy ez egy nem visszaigényelhető távolságtól függő kiegészítő ár. Szóval most már itt tartunk, hogy a szolgáltatás nem változik, az ár változik, de úgy, hogy aki eddig tudta, már biztosan nem fogja visszaigényelni azt a pénzt. Nem véletlenül utálom a volánt. A MÁV sem a legjobb, de ha választanom kell, inkább vonatozok.

    VálaszTörlés
  5. Felháborodásodat teljesen megértem. Szerintem mindenkinek megvan a véleménye az ár és szolgáltatás között húzódó mély szakadékról. Ahol pl. én lakok, oda tavaly óta nincs közvetlen Volán járat, (pedig Magyarország 4. legnépesebb városa), így csak átszállással tudnám megközelíteni szülőföldem. Eddig azt hangoztatták, hogy azért vezették be a Volán járatokon a felárat, hogy arra ösztönözzék az embereket, hogy a távolsági tömegközlekedésben inkább a MÁV-ot vegyék igénybe. Ezért azóta én is a MÁV fantasztikus vonataival közlekedem. Az utóbbi időben azonban felröppent a hír, hogy a MÁV is bevezeti a gyorsvonatokon a pótjegyeket! Na, emiatt nagyon ideges lettem. Bár hiába idegesítjük magunkat, tenni nem tudunk ellene,csak szenvedni és tűrni!

    VálaszTörlés