2012. december 4., kedd

Ügyifogyi?!


...ha Aprajafalván élnénk, tuti, hogy én lennék Ügyifogyi. Miért?
Nem telik  el úgy nap, hogy ne enném vagy innám le magam,  vagy ejtenék le valamit, vagy mindent megtalálnék, esetleg ne felejteném el egyik pillanatról a másikra, mit is szerettem volna tenni, vagy mondani.
Ma sem volt ez másként.
Reggel elindultam az óvodába, a szülinapos gyerekek szülinapi ajándékai nélkül, no meg a magamnak szánt NeoCitran nélkül. Az órám ma kivételesen nem felejtettem otthon.
Mivel a forró italhoz való por otthon maradt, gondoltam benyelek egy Calciumusc-ot, az is jó a hangtalan állapotomra. Ugyanis a hangom is elhagytam valahol múlt pénteken -ma hétfő van- és azóta sem találom.
No sebaj, csak bírnám letörni az ampulla tetejét. No,hát csak letört, de annyira letört, hogy a kezemet is végigvágta, két ujjamat is. No hát persze. Miért is ne folyna a vér? Na de ez a mennyiség már talán túlzás...
Mire elérek a zsebkendőkig, már végigcsepegtettem a parkettát. És persze amiért a teám fölött ügyeskedtem, már azt sem ihatom meg. Illetve megihatnám, de ez elég undorító lenne. Persze később a dajkanéni is félreteszi, mire elmesélem a történteket, és csak nevet. Jó hogy nem ittuk meg...
Na de ott tartottam,hogy véres a padló, szorítom az ujjaimra a zsepit, íjjjj jó mély a vágás. Törlöm a padlót, bejön a kolléganő...megállapítja, hogy megint ügyes voltam, aztán elrohan kötszerért. Szerencsére a gyerekek semmit sem vettek észre, és csak egy szülő pillog értetlenül a vértől átázott zsepimre. "Kis baleset"-mondom, mire megnyugszik. Most már talán le kéne ülni, mert már időm is van megijedni, nem is érzem jól magam. Megérkezik a kolléganő, jó szorosan beköti, kiadja parancsba, hogy ha elállt a vérzés, ragasszam le kevésbé szorosan. Jó.
A napközbeni játékban egyszer rálépnek a bekötözött ujjamra gondos gyerkőclábak, egyszer meg a fejem verem be az ablakba. Ilyen ez az építőkocka rakodás.
Ebédnél természetesen leeszem magam, az adventi koszorús gyertyagyújtásnál nem találom a gyufát,ami fél perce a kezemben  volt, és alvásnál majdnem átesek az egyik ágyon. Amikor végre elindulok haza, kicsit megkönnyebbülök, aztán félúton észreveszem, hogy a holnapi foglalkozáshoz előkészítendő műanyaggolyók ottmaradtak, de a csudába is! Nem fogok visszamenni!
Hazaérve bekucorodom az ágyba, mint Garfield.
Szeretlek hétfő!


12 megjegyzés:

  1. oh ismerős,amit el lehet bénázni,azt én meg is teszem... :$ calcimusc ampulla az egyik ellenségem,jobban mondva az ujjaimé :D

    VálaszTörlés
  2. ÉN ügyifogyi+dulifuli vagyok

    VálaszTörlés
  3. Nem félek semmitől szinte most már a kórházban, veszek vért szúrok szurit teszek fel katétert, de az ampullák letörésénél mindig kisebb pánikroham kerülget. :D
    Mindig úgy törd le, hogy zsepit teszel az ampulla tetejére, ha össze is roppantod az ujjaid egyben maradnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a tippet!
      Rettenetes béna vagyok ebben, és marha ciki, de a két elvágott ujjam tök hátráltat:D

      Én biztosan nem bírnám a Te munkádat végezni, nagyon becsüllek érte.
      Szerintem végigbőgnék minden egyes napot.

      Törlés
    2. Ó a szülőszoba szuper hely, nem sírnál! :)
      De a belgyógyászat gyakorlatokról minden nap sírva jöttem haza, nem tudnám hosszútávon csinálni.

      Amúgy ismerős a helyzeted, én mindig tele vagyok kék foltokkal, sebekkel és horzsolásokkal. :D

      Törlés
    3. kicsit örülök, hogy nem csak én vagyok ügyetlenke:D

      Törlés
  4. Ez nagyon aranyos bejegyzés volt! Az ampullák eltörésétől én is félek, miután egyszer nekem is sikerült elvágni az ujjamat vele, azóta inkább előbb bebugyolálom egy konyharuhába! :))

    VálaszTörlés
  5. EZt végigmosolyogtam, nagyon ari volt :-)

    VálaszTörlés
  6. illetve megihatnám, de ez elég undorító lenne :D:D:D:D:
    HAHA :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát de nem?
      Vérlemezkés csipkebogyótea :S

      Törlés