...ha Aprajafalván élnénk, tuti, hogy én lennék Ügyifogyi. Miért?
Nem telik el úgy nap, hogy ne enném vagy innám le magam, vagy ejtenék le valamit, vagy mindent megtalálnék, esetleg ne felejteném el egyik pillanatról a másikra, mit is szerettem volna tenni, vagy mondani.
Ma sem volt ez másként.
Reggel elindultam az óvodába, a szülinapos gyerekek szülinapi ajándékai nélkül, no meg a magamnak szánt NeoCitran nélkül. Az órám ma kivételesen nem felejtettem otthon.
Mivel a forró italhoz való por otthon maradt, gondoltam benyelek egy Calciumusc-ot, az is jó a hangtalan állapotomra. Ugyanis a hangom is elhagytam valahol múlt pénteken -ma hétfő van- és azóta sem találom.
No sebaj, csak bírnám letörni az ampulla tetejét. No,hát csak letört, de annyira letört, hogy a kezemet is végigvágta, két ujjamat is. No hát persze. Miért is ne folyna a vér? Na de ez a mennyiség már talán túlzás...
Mire elérek a zsebkendőkig, már végigcsepegtettem a parkettát. És persze amiért a teám fölött ügyeskedtem, már azt sem ihatom meg. Illetve megihatnám, de ez elég undorító lenne. Persze később a dajkanéni is félreteszi, mire elmesélem a történteket, és csak nevet. Jó hogy nem ittuk meg...
Na de ott tartottam,hogy véres a padló, szorítom az ujjaimra a zsepit, íjjjj jó mély a vágás. Törlöm a padlót, bejön a kolléganő...megállapítja, hogy megint ügyes voltam, aztán elrohan kötszerért. Szerencsére a gyerekek semmit sem vettek észre, és csak egy szülő pillog értetlenül a vértől átázott zsepimre. "Kis baleset"-mondom, mire megnyugszik. Most már talán le kéne ülni, mert már időm is van megijedni, nem is érzem jól magam. Megérkezik a kolléganő, jó szorosan beköti, kiadja parancsba, hogy ha elállt a vérzés, ragasszam le kevésbé szorosan. Jó.
A napközbeni játékban egyszer rálépnek a bekötözött ujjamra gondos gyerkőclábak, egyszer meg a fejem verem be az ablakba. Ilyen ez az építőkocka rakodás.
Ebédnél természetesen leeszem magam, az adventi koszorús gyertyagyújtásnál nem találom a gyufát,ami fél perce a kezemben volt, és alvásnál majdnem átesek az egyik ágyon. Amikor végre elindulok haza, kicsit megkönnyebbülök, aztán félúton észreveszem, hogy a holnapi foglalkozáshoz előkészítendő műanyaggolyók ottmaradtak, de a csudába is! Nem fogok visszamenni!
Hazaérve bekucorodom az ágyba, mint Garfield.
Szeretlek hétfő!
